Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 5. szám - Szilárdi Béla: Amit megélt, azt teljességgel élte
nézve egyik lehasított, keretek közé fogott énjével szembesül. A tükörbe nézés szituációjából magából adódik a nárcizmus egyik lehetséges megjelenési formája is: a saját tárgyiságra, a saját énre való koncentrálás lehetősége. A látotton kívül viszont semmivé lesz minden, a korábban még lehetséges valóság. Elképzelhető, hogy emlékirataiba sok mindent beleírt - mondjuk a gyerekkoráról -, ami viszont nem is vele történt meg. (Már említettem a „meglepő” párhuzamot Nietzschével kapcsolatban.) Az utókornak nehéz e különös nő megfoghatatlan lényéről véleményt alkotni. Induljunk ki abból, hogy az ego nem más, mint a valódi éned ellentéte ? Lou kaméleon. Változatos személyisége cseppfolyós, képlékeny. A csendesen figyelő szépség intellektuális ragyogása más, mint a kor többi nőinél tapasztalható visszafogottság. Egyetlen olyan férfi sem tudott véglegesen bűvköréből kilépni, akit Lou varázsa megérintett. Többeknek félreértés volt azt hinni, hogy érzékinek tűnő kisugárzása testiséget jelent. Ha nincs szex, akkor valami nincs rendben. Rá kellett jönniük, Lou részéről a varázslatos pillantás nem más, csak a szellemi vágyakozás ereje. A férfi szemszögéből persze lehangoló, néha porig megalázó, hogy nincs kielégülés, csak vágy. Aztán egy csapásra minden megváltozik. Erotikával átszőtt szerelmeivel megjelenik, vibrál a kínzó, feszítő szenvedély. Ilyenkor háttérbe kerül, megreked a szellemi kapacitás. Mint korábban is, most sem ő keresi a hódoló férfiak társaságát. Ellenkezőleg. Ki érti ezt ? Még az is lehet, ő maga sem. Miért van az, hogy csak azokhoz vonzódik, akik az ő intellektusának „bűvkörébe” kerültek? Tudatos volt benne, hogy az erotika művelője nemcsak a képi látvánnyal szembesül, hanem mindenkor a személyiségmisztériumával és az őt megjelenítő szimbólumokkal is? Minden esetre ettől kezdve számára a csók, az ölelés már nem csupán hormon-pocsékolás. Hol van már az az idő, amikor ellenállása diadal volt, önlegyőzéssel való önteremtés. Lou sokszálú erotikáját, később többféle nőtípusba kiforrva - talán - egy egész század érzékisége előjátékának tekinthetjük. A feminizmus első hulláma bár megérintette és élénken foglalkoztatta, mégsem lett aktivista. Mindig passzívan szimpatizált velük. Most röviden a színdarabban szereplő férfiakról. Lou már majdnem harminc éves, amikor találkozik a férfival, aki elveszi szüzességét. Miután senki (rajtuk kívül) nem volt ott, és Lou is csak az évszámot említi, ne próbáljuk kitalálni az illető nevét. Mindenesetre a férfi, „egy életre megajándékozza a különnemű emberi testek egyesülésében rejlő leírhatatlan gyönyör élményével.” Érdekes, hogy ezzel kapcsolatban az jut eszembe, nem kapcsolódik-e Lou korábbi kijelentése: „Meg kell vizsgálnunk, hogy azokat a korlátokat, amelyeket a világ számunkra előír, mégsem kell olyan komolyan vennünk” ahhoz a megjegyzéséhez, hogy „Számomra legnagyobb kéj az ondó befogadása”. Akkoriban ez felérhetett egy anarchista önvallomással. Vagy lehet, hogy csak egy túlzott önbizalommal rendelkező nőről beszélhetünk? Vagy - ettől kezdve - hasonlítsuk őt az izgató romlottságú, élvhajhász Messalínához, aki mint nagyra törő, erkölcstelen nőszemély tartotta karmai közt, a gyönge akaratú Claudius (Szombathely alapítója) császárt? Most (még) ott tartunk, hogy népes férfitársaság veszi körül, csodálja. Az „exorbitante Russin” meg szerepének megfelelően: szép, intelligens, de „nőiségében” még 46
