Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 5. szám - Petrik Béla: Kéretlen szemtanúk
jellemezte Keresztényi László rendőr őrnagy tartó tisztnek: „Erősen érződik nála a bencés gimnáziumi nevelése, és ennél fogva sok esetben idealista nézetei vannak. Ugyanakkor erősen nacionalista gondolkodású, sokat foglalkozik a romániai magyarság helyzetével, és azt hangoztatja, hogy annak a nagy erdélyi magyar területnek Magyarországhoz való tartozása lenne a helyes. Mindenben ellenzéki magatartást tanúsít, semmit sem talál jónak (...) A közelmúltban kilépett a KISZ-ből, azzal az indokkal, hogy nem ért egyet tevékenységükkel, de inkább ennél a kérdésnél arról van szó, hogy elveivel nem tudja összeegyeztetni a KISZ-tagságát.” Szinte hálásak lehetünk „Bocskai Imrének”, hogy dokumentáltan is megerősítette számunkra, Nagy Gáspár 22 évesen is a keresztény elvek iránt elkötelezett, a magyarság értékeit tisztelő és azt őrző, a kisebbségi magyarság iránt felelősséget érző fiatalember volt, aki a kádári diktatúra ifjúsági szervezete kötelező KISZ-tagságát is vállalhatatlannak tartotta. Nem csoda, hogy diktatúra központi értékelése is megszületett már a hetvenes évek közepére, s már az 1976-os összefoglaló jelentésben megelőlegezték a későbbi radikális ellenzéki pályafutását: a „BRFK III/III osztály adatai szerint alaposan gyanúsítható ellenséges írói tevékenyég kifejtésével, antimarxista nézetek terjesztésével, ellenséges célzatú illegális csoportok létrehozásával. Tevékenysége népköztársaságunk államrendje ellen irányul, elsősorban ideológiai és kulturális területen a fellazító politikában nyilvánul meg.” Nagy Gáspár, mint „ellenséges ellenzéki” gondolatvilágában nem véletlenül kapott tehát olyan fontos helyet a történelmi igazságszolgáltatás, nem véletlenül foglalkozott ezzel a kérdéssel oly sokat s fogalmazta meg a fenti jogi megközelítések morális eredőjét költőként, íróként, s fejezte ki elégedetlenségét és hiányérzetét a már említett beszélgetésben: „Aztán eltelt 12 év, átléptünk az új évezredbe, és csaknem ugyanott toporgunk, mint 1990 előtt.” S újabb tíz év elteltével, tegyük hozzá szomorúan, még mindig „ugyanott toporgunk”. Nagy Gáspár a kilencvenes évek közepe óta, folyamatosan foglalkozott a róla készült állambiztonsági-ügynöki jelentésekkel, ahogy lehetségessé vált azok megismerése, azonnal jelentkezett a Történeti Hivatalnál, ahogy a „...nem szabadfeledNI!” írásában mondta: „nehogy azt higgyék, nem érdekes már a múlt”. Először azt a választ kapta, hogy nincs őt érintő anyag! Később azonban vontatottan megindult az iratfolyam s mind gyorsabban és egyre nagyobb számban kapta kézhez a kéretlen szemtanúk jelentéseit. Ezekből derült fény arra, hogy közel húsz évig tartotta a politikai rendőrség megfigyelés alatt: „Számon tartották irodalmi próbálkozásaimat, baráti kapcsolataimat, szerelmeimet, levelezésemet, erdélyi utazásaimat.” Ma a nyilvántartások szerint legalább 30 aktában, 23 ügynök jelentéseiben szerepel Nagy Gáspár költő, szerkesztő. Jelentett róla Kisfaludy Tamás és Bocskai Imre, a hetvenes évek elejétől a fővárosban pedig már „önálló ügynökei” („Vitéz” és „Mosolygó”), voltak. „Akik a birtokomban lévő (...) a volt szocialista diktatúra nem jogállami képviselőjeként szerepelnek (állambiztonsági legfőbb emberek, megyei állambiztonsági kapitányok, rendőrtisztek, operatív tisztek, értékelő tisztek, valamint titkos megbízottak (tmb.), titkos munkatársak és a beszervezett és jelentést is adó talán szánandó? - ügynökök) névvel (gépírással, sokszor kézaláírással is!) - számomra holt lelkek. Még 3
