Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 1. szám - Tárnok Zoltán: Az ötödik égtáj
aránytalan hátsó lábukkal és gülü szemeikkel, és vannak párnás lábfejű apróságok, babakocsik lakói. Van továbbá aranymetszés, másodfokú egyenlet, és van zeneelmélet, archimédeszi pont, Ludolf-féle szám. Van emlékül eltett színházjegy és régről megőrzött, fémlapocskába vésett ruhatári szám. Van itt a házukban, az első és második emelet között egy olajfestékkel átmázolt, a többitől elütő színű falrész a lépcsőfordulóban. És van az a rozsdafoltos, csigavonalú vaskorlát a pincelejáratnál! Lehetséges, hogy ez mind-mind, kivétel nélkül odalesz, végleg ki fog fakulni a képből, s akár az ő sok évtizedes munkálkodása, még csak be sem íródik sehová? Márpedig az nem kérdés, hogy újra meg újra így, ilyen módon szokott alakulni a dolog, legalábbis eddig még mindenkinek sikerült ezeket az utolsó darabig elveszíteni. Ez lenne a rend? Mert ha valóban ez, akkor reméli, vagyis inkább remélni meri, talán ő sem lesz olyan kétbalkezes, hogy ez a dolog egyedül csak neki ne sikerüljön. Ha végigtekintett eddig megtett útján, azt kellett megállapítania, hogy említésre érdemes események, váratlan fordulatok egyáltalán nem tarkították. Csöndesen folyt le ez a hat évtized, mind a hatvan év, unalmasan, kilengések nélkül. Egyetlen eset, a békásmegyeri szerencsétlenség kivételével. Az az egy csakugyan valódi izgalommal járt, egyedül ezt tudná felhozni ellenpéldának. Egy nyári hajnalon, pontban háromkor ugrasztottá talpra az éktelen robbanás. S mindjárt utána az ablakok, üvegezett ajtók szilánkokra pattanó-durranó csörömpölése. Az ablakhoz rohant akkor, hogy valami támponthoz jusson. Az alatta parkoló, palacsintává lapított autón egy kisebb oldalfalnyi, lángoló panelelem feküdt. Azt még így, legmélyebb álmából felriadva sem gondolta, hogy bombatámadás érte a várost, de a helyzet igencsak komolynak látszott. Anyja a másik szobában nyüszített-vinnyo- gott az ágyán, egészen a fal sarkához nyomódva. A kicsik szerencsére éppen a másik nagymamánál nyaraltak az anyjukkal, úgyhogy csak őt kellett ölben kimenekíteni a veszélytelenebbnek gondolt hátsó kijáraton. Pálmai ott, anyjával a karján, majdnem felbukott a testvérpár holttestében. Ismerte őket, a kilencediken laktak, egy fiú meg egy lány, középiskolások. Mint kiderült, az eltávozott szülők rájuk zárták a lakásajtót, ők meg tűzcsapdába estek a szobájukban, s már csak az ablakon át nyílott menekvés a számukra. Együtt vetették le magukat, kéz a kézben. Egy megszállott, vegyészkedő kontárnak sikerült mindezt előidéznie a nyolcadik emeleten. Nagy kísérletező kedvében, nyilván akaratlanul, olyan robbanóanyagot talált kikotyvasztani a fürdőkádjában, jó másfél kilót, amiből egy ceruzányi is elegendő egy gépkocsi felrobbantásához. Belőle persze maszat is alig maradt, de a vele szomszédos lakásokban is öt halottat számoltak meg. Menedékházba költöztették őket, aztán meg mindenféle önkormányzati ingatlanokba. így kapták meg ők időlegesen ezt a József körúti lakást, de végül is - hála a kapóra jött hivatkozásnak, hogy súlyosan beteg édesanyja lelkileg volna képtelen visz- szatérni megrázkódtatása színhelyére, no meg hála Pálmai ügyes, szívre ható fogalmazványainak - a sok kérelmező utánjárás vége mégiscsak az lett, hogy a nevükre írták, s benne maradhattak. Soha még csak álmodni sem mertek volna ekkora, ilyen kényelmes és lakályos otthonról, ahol immáron Pálmai csak egymaga lakik! 28
