Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 2-3. szám - Lőcsei Péter: Ugyanarról másképpen

HM: Többnyire igen. Ez nyilván a nevelésével is összefüggött. Közvetlennek, természetesnek tartottam mindig. Akkor is, amikor kajánkodott, valakit éppen ugratott. Akadnak másféle, közvetett emlékeim is róla. Egy misztikumba hajló esetet Domokos Mátyástól hallottam. Sándort kórházban kezelték, és ő arrafelé sétált. Megfordult a fejében, hogy meglátogatja, aztán arra gondolt, hogy a vizit miatt talán be sem engednék. Akkoriban még szigorúbb rend volt az egészségügyben. Tartott a visszautasítástól, és némi tétovázás után hazament. Károlyi Amy rövidesen felhívta telefonon. Említette, hogy beszélt Sándorral, aki megköszönte látogatását. Csak az esett neki rosszul, hogy olyan rövid időre nézett be hozzá. Épphogy feltűnt, aztán továbbsuhant. A Sándorra jellemző történetet megírtam. Ehhez aDivinációhoz is betettem egy könyvjelzőt:

,JSlevetünk az eseten, mert a rációnk csak nevetéssel tud átsegíteni minket az ilyen okkultgyanús jelenségeken. Porszem ez, az ész szemét zavarni. >Véletlen!< - kiáltjuk szinte egyszerre, mintegy gyors védekező reflexszel. Hatvan éve mondogatjuk Weöresről, hogy sámán, és amikor valóban tanújelét adja egy csöppnyi hiperérzékenységnek, egy voltaképp elég szimplának látszó gondolatátvitelre, inkább feltételezzük róla, hogy delirál- s hogy merő véletlenségből épp azt delirálja, aki a kórházkapu előtt az ő meglátogatását fontolgatja, mintsem elhiggyük, hogy >divinál<, hogy elfoghatja őt a kórházi ágyon is az isteni ihlet...”

[Megszólal a telefon; Hubay Miklóst Angliából keresik. Int, hogy amíg beszélget, nézzek körül a szobában. Amikor a zsúfolt könyvespolctól visszatérek, folytatja.] HM: Könyvtáramra nagy fájdalommal gondolok. Lakásunkat átalakították, nem akartunk mindent kipakolni, a beépített polcokat szőnyegekkel, fóliával védtük a szennyeződéstől. A felújítás elhúzódott. Közben valaki módszeresen megtizedelte könyvritkaságaimat: a Ráth-féle Arany-kiadástól a szótárakig, a dedikált kötetekig. Ez a kiszemelgetett maradék.

LP: Weörestől itt csak A lélek idézését láttam, fordításainak első kiadását. A megjelenés évében ajánlotta: „Hubay Miklósnak régi barátsággal Weöres Sanyi. Bp. 1958. V. 8.” HM: Szinte minden kötetét dedikálta. Ki tudja, előkerülnek-e valahonnan?

LP: Folytassuk^ lélek idézésével'. Weöres több alkalommal nyilatkozott a fordításokról. Vagy száz nyelvből ültetett át, mégis inkább stilizátornak tartotta magát, nem műfordítónak.

HM: Nem kell minden szavát halálosan komolyan venni. Talán azért mondta, mert többnyire nyersfordításokból dolgozott. Kivételes tehetség volt fordítóként is. Én előbb saját verseit ismertem meg. A Magyar Csillagban 1941-ben jelent meg írásom akkor kóstoltam bele az irodalmi életbe. Odaülhettem a szerkesztőségi asztalhoz, talán ott futottunk össze először. Persze már olvastam őt korábban; úgy emlékszem, kötetem is volt tőle. Abban, hogy jó barátságba kerültünk, később Vargha Balázsnak volt nagy szerepe. Odavolt Sándorért, sokat beszélgettünk verseiről.

1942-ben aNouvelleRevue ösztöndíjasaként Svájcba mentem. Szerkesztőként dolgoztam, de sok más munkában is részt vettem. A háború után kultuszminiszteri kinevezést kaptam: a magyar és a svájci kulturális kapcsolatokat bízták rám; megszerveztem, hogy egy sor magyar író, képzőművész, zenész heteket, hónapokat tölthessen Genfben. Úgy volt, hogy Weöres Sándor is kijön.

152