Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 2-3. szám - Czakó Gábor: Az ismeretlen eredetű magyarság

Kumagyaria, Hungária Maior a Kaukázus északi oldalán feküdt, a szabar magyarok pedig „Perzsia vidékére” mentek, tehát a Kaukázus déli oldalára. Örmény területen való letelepedésükről és életükről-sorsukról több tucat örmény forrás tanúskodik Z. Tóth Csaba gyűjtése szerint. Szabados György véleményét ki kell egészíteni azzal, hogy a Magyar Királyságon és hűbérbirtokán Moldván kívül legalább négy magyarlakta terület létezett a mongol hódításig:

1. Juliánus Magna Hungáriája, Ó-Magyarországa

2. Kumagyaria, avagy Hungária Maior,

3. A Kaukázustól délre fekvő szabar-magyar vidékek,

4. Az Irtisz-Ob környéki tapar-szabar-szabír-szibír telepek.

Talán nem tévedünk nagyot, ha arra gondolunk, hogy a magyarság a középkorban igen elterjedt nép volt a jelzett térségben, nyilván élénk kulturális kölcsönhatásban szomszédaival.

Térjünk vissza Szibériába.

A szabar-szabír kulturális és nyelvi befolyás magyarázatot ad a tapasztalati tényekre. Azért szóródtak szét a máig egységes magyar szócsaládok a FU nyelvekben, mert a nyelvrokonság kölcsönzés eredménye: az egyes gyökök családjainak némely szava itt, másika amott honosodott meg. Hasonló történt a nyelvtani jellegzetességekkel is, ami arra utal, hogy a szabar-szabir hatás igen régi, mély és hosszan tartó lehetett. Részleteiről egyelőre nem sokat tudunk, de valószínűsíthető, hogy a XIII. századi mongol hódítást a szabar-szabirok kései utódai aligha élték túl, miként Juliánusz Ó-Magyar- országa sem, hiába volt erős hadserege, és hiába élt barátságban az első hódítási hullámmal a szomszédságába települt tatárokkal. A megmaradtak minden bizonnyal elvesztették anyagi és kulturális fölényüket, szétszóródtak, majd beolvadtak a helyi lakosságba. A francia megbízással a mongol birodalomban utazó Willelmus Rubruk barát 1253 és 1255 között több alkalommal találkozott magyarokkal.

Sok mulasztást kell a magyarságkutatásnak behoznia, hiszen a magyar-szabír viszonynak még a gondolata is emészthetetlen a hatályos hunfalvysta ideológia számára. Pedig ennek nyomai a Kárpát-medencében is bőven megtalálhatók - ugyanúgy, ahogy a kazároké, besenyőké, kunoké és más, a múlt tengerében elmerült népeké. A nyomok a szemünk előtt vannak, mégis eldugva a nyelvtudományunkban bízó nyelvtársaink elől.

Egyetlen példa. Kiss Lajos akadémikus műve, a Földrajzi nevek etimológiai szótára sok kiadást megért az Akadémiai Kiadó jóvoltából. A mű szemlátomást úgy készült, hogy a szlavista szerző az adott magyar helynév mellé írt egy bármilyen jelentésű, de hasonló hangalakú szláv szót és kész.

Nézzük a ’szabar’ népre utaló helyneveket. Legyünk figyelemmel a lehetséges sz>z>s>t, a b>p>v>m>h és az a>á>o, és esetleges hangrendi váltásokra. Az alábbi magyarázatok, helyesebben szlavizálások, mind Kiss Lajost követik.

Kerek harminchárom szabar-szabír gyanús helynevet találtam Kiss könyvében. Mivel tudományos kutatásukról nincs hír, nem állítható, hogy valamennyi a szabar/szabír nép hagyatéka volna, de egyelőre egyik sem záratott ki.

142