Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 2-3. szám - Szigeti Csaba: Szilasi László: Szentek hárfája

kozású iratanyaga {Johann Jakob Grynaeus magyar kapcsolatai, közreadja Szabó András, Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez, szerk. Keserű Bálint, 22. kötet, Szeged, 1989.). A XVI. századból ismert, szintén Baselból a humanista és reformátor Grynaeus Simon, de a későbbiekben van matematikus Grynaeus (István), van író (Alajos), van egy kitűnő néprajzkutató, Grynaeus Tamás, akinek - a Magyar Néprajzi Lexikon szócikke szerint - „Szűkebb szakterülete a pszichiátria, néprajzi vonatkozású munkássága során népi orvoslással foglalkozik” Szegeden. Egyébként a Baránszky-Jób László által összeállított és szerintem nagyon jó antológia (.A magyar széppróza története szemelvényekben, A tanítás problémái, szerk. Vajthó László, 18. szám, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1937) megjelenésének támogatói között szerepel „Grynaeus Ida (Budapest)” is.

Kit? Omaszta Mátyás haragosi (fürjesi), szlovák származású nagygazdát.

Mikor? A Szentek hárfája legelső mondata ennek leszögezésével kezdődik: „1924. december 24-én éjszaka” (SzH, 7). Ha úgynevezett történelmi regényt írunk vagy bárki ilyesmit ír, tudomásul kell vennie, hogy a köztudatban történelemnek nevezett idősodorban nincsen kezdet, abszolút kezdet pedig éppenséggel nincsen, mert nem lehet ilyesmit föltalálni. A regényíró ilyenkor kijelöl egy ideiglenes kezdőpontot, de csak azért, hogy később különböző utalásokkal visszamehessen eme provizórikus kezdőpont elé, majd időben az e kezdőpontot követő időkre. A Julianus barátban is van ilyen kezdőpont, de az apa megjelenésével már vissza is lépünk e „kezdőidő” elé. A kezdőpont olyan időpont, amelyet regényalkotói kijelölt kezdésnek kell tekintenünk, és ideiglenes kezdőpontnak. Sok szerző élt és él azzal az eszközzel, hogy ennek időjelölését teszi meg a regény első mondatának (miként Szilasi is). Sienkiewicz így kezdte az Első könyv I. fejezetét a Tüzzel-vassalcímű regényében: „Ezerhatszáznegy- venhét. Különös esztendő. Égen és földön különféle jelek rendkívüli csapásokat és eseményeket jósoltak.” (Henryk Sienkiewicz: Tüzzel-vassal, regény, ford. Mészáros István, Negyedik kiadás, Európa Könyvkiadó, Budapest, I. köt., 7. p.) Ugyanez a helyzet a befejezésekkel is: inkább berekesztések azok, semmint lezárások, mert a történelemnek (egyelőre) nincs vége. A mi regényünkben a legkorábbi időjelölés 1516, egy látomásos-kollázsolt szövegrészen belül (SzH, 280), de az összefüggőnek nevezhető történelem-elbeszélés a 18. század közepéig megy vissza, a betelepült szlovákok, köztük az Omaszták betelepülésével (SzH, 14-16), a nemesi Kehrheim-család áttekintő történetével (e két családtörténet kezdetéről szól 1718-tól a SzH 26-27. oldala), és főképp a haragosi nagytemplom építésének történetével, működésének kezdetével. A legutolsó időpont „2040 körül” (SzH, 288), ami a regény szerzőjének vitathatatlan és naiv derűjére mutat. Hogy bármely befejezés a történelmi regényekben csak ideiglenes befejezés és csak regényírói fogás, jól mutatja, hogy a Tüzzel-vassal csak akkor tudott megnyugodva leállni, amikor már egy trilógia első részévé vált. A mikor? kérdése szakrális szempontból is fontos időpontra mutat: 1924 karácsonyán, szenteste, az éjféli nagymisén.

Hol? A gyilkosság vagy kivégzés az árpádharagosi Nagytemplomban történt. Ennek jelentőségére a későbbiekben szeretnék visszatérni.

103