Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 2-3. szám - Fenyvesi Ottó: Sok a szöveg

dekomponáltság. Gyermekrajzok, falfirkák. Talán rokoníthatók, de minek. Felborult a táj, körhinta-perspektíva. A tárgyak, a házak, az emberek iránya, mintha változna. Billen a hétköznap, különös hangsúlyok. Nagyon sokszor nem illő motívumokat. Tárgyakat, kacatokat. Egy halom múlt századi ügyirat a szemeteskukában. Mondom neki: egy talált tárgy megtisztítása, Tandori. „Uram, az én emlékezetem olyan, mint egy szeméttároló”2 vagy „A művészetek története nem egyéb, mint ama tárgyak lajstromának felfedése és megnevezése, amelyekre figyelmet kell fordítani”3. Mondhatnám még Danilo Kist és Leonid Sejkát. Nem tudja, nem tudatos. Csak úgy jött.

Dobozképek. Szobaszerű, háromdimenziós tér, labirintus. Egyre több. Tele semmiségekkel, törmelékekkel, zúzalékokkal. Fa- és fémdarabok, tollak, papírfecnik, tükrök, gizgazok, kütyük.

A megmunkálás másodpercei, órái, hajszálvékony vonalak, permetek, aprólékosan kidolgozott felületek, színárnyalatok. Dobozok, kalodák.

Nyüzsög a törmelék, és mégis boldog valahogy. És nincs egyedül a töredék-paradicsomban. Az idő szele titkon együvé fújja azokat, akik úgy gondolják, hogy a dolgok alakulnak. Vető/Zuzu, a Bizottság és sokan mások. A tenyészet lassan majd áramlatokba rendeződik, van idő kivárni. A szeme sem rebben közben: az idő utolérte őt. Micsoda aktuális művek - sóhajtozik a közönség, irigyen. 0 meg tehetségesen vigyorog: hát Istenem, mit tegyünk?

Az utolsó korty sör után vidáman felpattan:- Láttál-e már Lenint krokodillal?

Ott kuporog a műterem padlóján, a fotel mögött, egy kuporgó Lenin, a pesti Lei- vonulás téri egykori Lenin-szobor kicsinyített mása - a félelemtől bronzba meredve -, egy haragzöld műanyagkrokodil társaságában4.

AMNESIA TEMPORIS

Nem emlékszik. Amnézia, vagy mi a fene ? Hatvanhatban érettségizett. Akkoriban fényképezett a ködös Duna-parton egy kutyasétáltató lányt. Táskarádió, macskaköves út, magas vízállás a parlamentnél. A másik képen a Margit híd. Alatta emberek. A hídon autóbusz, babakocsi. A Dunában a nap tükröződik, a hó fekete. Egy pár nézi a partról a vizet. A háttérben a Margit-sziget. A pártház előtt kártyázó nyugdíjasok.

Buda. A Lukács fürdő ivócsarnokában öregúr gyógyvizet kortyol. Hölgy is van a képen. Egy másik szögből. Öregember és egy gyerek. Az öreg kezében könyv, költészet a levegőben. Pénztárablakok.

A fürdő udvarán Moszkvics, Wartburg, Trabant.

Balzac utca. Üj-Lipótváros. Odalátszott a Duna, a Margit-sziget, a Rózsadomb. A Hármashatár-hegy. Napernyők az ablakban. Szegény emberek laktak arra! Az utca hangulata tovatűnt.

A könyvben néhány sor alá van húzva: „A fotográfia nem arról beszél, ami nincs többé, hanem csak arról, ami egészen biztosan volt.” (Roland Barthes)

91