Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2-3. szám - Toldi Éva: A lényegi magány
galmazhassa a maga igazságát, személyiségének, történetének az igazságát. Bizonyos értelemben még bonyolultabbakra, mint a fiktív narráció esetében, hiszen az önéletírás, az autofikció a fikcióhoz képest többletreferenciákat igényel”.5 A szöveg nem problematizálja a szerző és az elbeszélő közti megfeleltethetőséget, az „önéletírói paktum” a szövegkörnyezetnek köszönhetően magától értetődően lép életbe. Ezeknek a történeteknek sokkal hangsúlyosabb tematikus-érzelmi csomópontjai vannak, mint a naplónak: a gyermekkor, a felnőtté válás időszaka, a katonaság ideje, az íróvá válás korszaka. A helyszínek is ennek megfelelően váltakoznak: Topolya, Újvidék, Macedónia, az emlékképek között pedig felvillan a gyermekkor Adriája is. Nem mint költői program, hanem mint életszegmentum, az otthonosság és az önazonosság ideje és tere. A Dagály előtt, a 3 korner = 1 tizenegyes, a Vojnaposta, a Cimba, Az eltűnt barát nyomában című visszaemlékezésekben az irodalmi szöveg lép működésbe, a valóban részletekre figyelő, az emlékezés mélyéről felhozott tárgyi világ és embersokaság, a megfigyelés és a jellemformálás pontosságával egyetemben. De központi helyet kapnak az írói műhelymunka szempontjából releváns jegyzetek, a naplóíró verseit meghatározó „hangélmények” is, a rockzenei szubkultúrával való azonosulás. Kortársairól szólva itt az érzelmek is helyet kapnak: Fehér Ferencről a szeretet poétikáját fogalmazza meg: „O sohasem gyűlölködött. Vannak jó költők, a szakmát tökéletesen ismerő profik, akik kitűnő verseket írnak, de a mesterségükkel előbb-utóbb velejáró cinizmust nem tudják eltitkolni. Fehér Feri valakiért és valamiért szólt, és nem valakik ellen.” Meglehet, nemzedékének egésze erre az emberi magatartásra várt, külön kiemelendőek az Új Symposion utolsó nemzedékének életérzését, összetartozás-tudatát őrző bejegyzések is. Mintha ezt a különös irodalmi-szellemi összhangot valójában nem a szerkesztőség szélnek eresztése szüntette volna meg, annál sokkal tovább létezett, hanem vezéregyéniségének, Szived Jánosnak a halálával foszlott lassan szerte, s mosták el a térségben lejátszódó, hamarosan bekövetkező még nagyobb borzalmak. Fenyvesi Ottó naplószerű kollázskönyve a gondosan építkező magánmitológiák sorát gyarapítja. „Emlékmű”, a blanchot-i értelemben. Ám nem teng túl benne személyiség felépítettségének és a történetek igazságvonatkozásának igazolására törekvő narráció. Éppen ezért, ha hiteles, működtetni képes egyfajta háttértextust. Azt, amely nemcsak szerzőjének közérzetét közvetíti, hanem megsejteti egy egész letűnt korszak hangulatát is. (Universitas Szeged Kiadó, Szeged, 2009) 1 2 3 4 5 1 Maurice Blanchot: Az irodalmi tér, Kijárat Kiadó, Budapest, 2005. 15.1. 2 Uo. 3 Uo. 4 Lásd: Pilippe Lejeune: Önéletírás, élettörténet, napló, L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2003 5 Szávai János: Irodalom, fikció, autofikció, = Mekis D. János és Z. Varga Zoltán szerk.: írott és olvasott identitás. Az önéletrajzi műfajok kontextusai, L’ Harmattan Kiadó, Budapest, 2008, 27.1. 89
