Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2-3. szám - Alexa Károly: Szövegvendégségben Körmendi Lajosnál
más szájából véve ki a szavakat, vihogva a keskeny „vízügyi” úton mögöttünk döcögő ismeretlen automobilok feltételezett utasain, ha külföldi barát jött, az meg vitte magával, amit rábíztunk. Mészöly Miklós alighanem a legfontosabb három férfi egyike volt az életemben, apámat is beleszámítva. Van vele elszámolnivalóm - halála óta kezdtem ezt el -, remélem, ahogy múlik az idő, egyre jobban látom őt. Szörényi Lászlóval - mit sem sejtve, hogy hamarosan római nagykövet lesz, én meg a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója - vagabundus középkorú ifjak, kéziratos emlékkönyvre készültünk, mert hogy ki is adna ki egy ilyen gyűjteményt ebben a komcsi világban... Öt példány, amelynek egyikét a Széchényi Könyvtárban, a másikát az Eötvös Kollégium könyvtárába úgy fogják „bevételezni” a barátok, hogy annak nyoma is legyen, meg ne is. Ha... úgy alakul. Előttem a könyv egyik példánya barna bőr kötésben, Tagjai vagyunk egymásnak, ez a címe, idézet Pál apostoltól. 584 oldal, kézzel számozva. A tartalomjegyzékben a szerzők neve mellett a lakhely: Pesterzsébet, London, Óbuda, Érd, München, Újlipótváros, Pécs, Kolozsvár, Naphegy, Nagybánya, Má- riaremete, Kildare, Gazdagrét, Szombathely, Martinovics hegy, Amsterdam, London, Szeged, Újvidék stb., stb. És kevés híján száz név. Mindenki, „aki számít”. Aki számít ebben a körben, amelyen kívül persze más is volt, lehetett akkoriban, akár Karcag környékén is, de ennél színesebb, nyitottabb, izgalmasabb, európaibb és magyarabb (bizony, bizony így együtt!) szellemiségű aligha. És gyűlnek a kéziratok, Móser Zoltán naponta másolja évtizedes Mészöly-fotóinak tucatjait, Nemes Nagy Ágnes akroszti- chonos verset ír 1990 novemberében keltezve, pár hónapja van hátra, Miklós felesége, Alaine van vele végig, az ezeréves Faludytól kéziratos verset kérek, hazajövőben van vagy már itthon?, Tandori a 0 km-t rajzolja meg filccel, Fodor Bandi naplólapokat közöl az ötvenes évekből, és no lám, itt egy szöveg ákombákomos kísérőlevéllel együtt, „Alexa Károly úr, Hitel szerkesztője figyelmébe. Ajánlás: Mészöly Miklósnak régi közös emlékeink fölújítása érdekében is...”, „Akarsz szalonnát” hangzik el a kérdés valakitől valakihez a második bekezdés elején, elment a drága Siklós Pista is, a Gazda, vele ettem életemben először igaz angol pudingot öt-hat évvel ezelőtt (azelőtt) a BBC kantinjában, no lám, no lám, Hungarian Embassy a feladó, ja, persze már 1991-be fordultunk, egy-másfél éve még ilyent..., és még csak az ötvenedeik oldalnál tartok... Ez a könyv azoknak a seregszemléknek és seregszámláknak az utolsó darabja, ahol még együtt volt az, ami együvé tartozott. Amikor az irodalomnak a politikára csak azért volt szüksége, hogy - ha úri kedve úgy tartotta - ellentmondott neki, de jobbára semmibevette. Ha nem is tekinthette semminek. Ez az emlékkönyv tehát nem 1991. első hónapjának a lenyomata, hanem a korábbi évnek, esztendőknek, évtizedeknek. Az egybegyűjtése mind nehezebb volt, ahogy sorjáztak a hónapok, ahogy közeledett a jeles nap, úgy rohasztotta szét magát az a szellemi kör, amely itt még egyszer és utoljára eltűrte, hogy „azzal a másikkal” egy könyvben szerepeljen. És ott van a kötetben Krasznahorkai László kötetnyitó darabja is Az urgai fogolyból. De nincs ott Körmendi Lajos. Már? Krasznahorkai László - Szentendre. Szövege előtt Vasadi Péter verse, akinél keményebb, hívőbb nemzeti elkötelezettségű katoli67
