Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 2-3. szám - Balázs Géza: Élet és nyelv

Természetesen a verbális kommunikáció is lényegesen hozzájárul a sztereotípiához. Illetve a világszerte ismert dal, a Szomorú vasárnap, melynek nyomán mindenütt megnőtt az öngyilkosságok száma. Ekkor terjedt el a magyarokról, hogy pesszimisták. (Gy.J.)

Az Edda Művek szövegei alapján egészen a mai napig pontosan nyomon követhető az önkifejező rockzene által a hungaropesszimizmus. „Minden sarkon álltam már, Minden lépcsőn ültem már, És ha elrúgtam egy követ, amerre gurult, Arra mentem tovább...” (Cz. Zs.)

A magyar kultúrát a mélyen benne levő szenvedés miatt egyik történészünk panaszkultúrának nevezi. Egy pszichiáter pedig így fogalmaz: „valószínűleg nincs még egy ország, amely nemzeti himnuszában nem csak az elkövetett, de a jövendő bűnök miatt is bocsánatért esdekel.” (P. A.)

Köldöknézésnek nevezik azt a jelenséget, ahogy a magyarok „vég nélkül képesek turkálni a törénelmükben, ami lehetett ugyan drámaian hősies, de hogy vidám nem volt, az biztos. Ezt követően kéjes elmerülés az önsajnálatban és a melankóliában.” (N. V. L.)

Nem tudnál átjönni holnap ? Ezt a kérdést hallom magyar barátaimtól, ha szeretnék, hogy másnap találkozunk. Egy lengyel vagy angol ismerősöm kertelés nélküli rákérdezne: Átjössz holnap? (H. T.)

A magyarság pesszimizmusát egyfajta öngyógyításként értelmezem. A panaszkodással mintegy megosztjuk a terhet másokkal, és a reakcióikból erőt merítve könnyebben lépünk egyről a kettőre. (B. B.)

Nem lehet egyik pillanatról a másikra megváltoztatni egy országot. Nekem fontos volt megérteni, miért jó magyarnak lenni. Ebben a magyar művészet segített. Egyik legfontosabb élményem a Megáll az idő című magyar film Gothár Péter rendezésében. Abban a filmben a sok fájdalom és szomorúság között ott a remény és az az érzés, hogy magyarnak lenni azért jó, mert „Ezt a kevertet még nem tudták elrontani”. A megoldás a belátás és a humorérzék... (P. L.)

Példát kéne vennünk a keleti országokról, hiszen sokkal rosszabb körülmények között élnek, mint mi, mégis boldogok, elégedettek azzal, amilyük van. Hiszen a boldogság forrása nem rajtunk kívül, hanem bennünk van. (P. A.)

30