Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 12. szám - Zalán Tibor: 33 év után
Nagy Gáspárról Az Életünk új helyén, a Sgraffitós házban adta át a díjakat Zalán Tibor kapta az Életünk című folyóirat Nagy Gáspár-díját, Buji Ferenc (középen ülve) pedig a nívódíjat Hamvas-tanulmányáé Merkun Tímea merklin.timea avn.plt.hu Kőszeg A költő nevének „megyei fenntartására" alapította az Életünk a Nagy Gáspár-díjat, amelyet pénteken adtak át Zalán Tibornak. A folyóirat másik díjazottja, a nívódíjas, Buji Ferenc lett. A Sgraffitós házban nemcsak az Életünk rendezkedik be. hanem egy olyan intézet is, amely a megyei irodalmi kultuszokat kívánja ápolni Berzsenyi Dánieltől Nagy Gáspárig. Amikor felmerült, hogy az Életünk Nagy Gáspár-díjat alapít, a megyei közgyűlés is azon nyomban a kezszolgált, hiszen Nagy Gáspár születésnapjára emelhették poharukat a résztvevők. Maj- thényi László megyei alelnök elmondta, hogy többen is szeretnék megörökíteni Nagy Gáspár szellemiségét névadással: van olyan település, amelyik a művelődési házát szeretné róla elnevezni, van olyan ötlet, amely megyei szavalóversenyt kíván létrehozni, ahol Nagy Gáspár verseit mondják, és pártolják azt a kezdeményezést, amely szeretné, hogy a bérbaltavári szülőház részese legyen a Nagy Gáspár-kultusznak. szellemi monostora legyen a vasi-zalai határvidéknek.- Aki ismeri a lapunkat, tudja, hogy nem a talmiság. a szerű témákban is megtalálja, ami magyarázatra szorul. Az Életünk Hamvas-számában (2007/2-3.) is publikált ..A görögségtől a kereszténységig” címmel. Van egy könyve, ami pár oldalas értekezésekből áll; vizsgálja például Krisztus azon szavait, amelyeket az egyházak nem szívesen használnak, amelyek a híveket leckék elé állítják, feladatokat adnak nekik - fűzte Buji Ferenc bemutatását Alexa Károly, kiemelve továbbá, hogy a szerző „olyan keresztény gondolkodó, akinek nem sekrestyeszagú fogalmazványai vannak, hanem valóban elgondolkodtatóak”. Buji Ferenc a köszönet- nyilvánításában kiemelte. írni róla. ő rendeltetet hogy egy géniusz mellé ve írásaival is őt szóig mondta. - E tanulmán csak egyvalamit követ vele kapcsolatban, é módon az. is Szombuiht kötődik. Épp 25 évvel itt voltam katona a ..Hot rasinban”. A szabadidő könyvtárban töltöttem, vastam végig az életi Társszerkesztője volu Aknavető Híradó című ságnak. így elhelyezte egy Hamvas-írást. ?>zer re a tisztikarból a falni senki nem olvasta. Az esten a Nagy Gás| jat (a Blaskó János szó művész alkotta plakett« Ián Tibor kapta, akinek 2007