Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 12. szám - Zalán Tibor: 33 év után
lennünk. (Amúgy, ez a szoft-forma úgy viszonyul a diktatúrához, mint a szoftpornó a pornóhoz: dögunalom, de imitálom, és nagyokat nyögök hozzá...) Akkor a költészet is képviselni kényszerült valamit magán kívül, politikumot és közösséget, de pontatlan vagyok, mert nem kényszerűség, hanem közbeszéd volt ez, vállalással és kimondással járt. Az volt leginkább fogyasztható, ami valamennyire az aktuális társadalmi rend felforgatásának az illúzióját keltette. Nyilván, az is volt a legromlandóbb benne, néhány, azóta kanonizálódni látszó életmű fog ennek áldozatául esni, de nem lehet ez sem másképp. Ügy alakult az utóbbi tíz-tizenöt évem, hogy kivonultam, kiszálltam az irodalomból (is), magányosan élek, és most irodalmi szempontokról van szó. Nem járok estekre, és nem hívom meg a barátaimat az enyémekre sem. Magányos forma az életem, bár néha az ellenkezőjét érzem, gyakorlatilag nincs szükségem már senkire. 13 négyzet- méteres dolgozószoba. Békéscsabai színészház. Vasárnapi ebéd a családommal, a gyerekeimmel. No irodalom, no bolyongások, no csordázás. Dünnyögések, fáradt kadenciák. A többiek? Parlamentben intézik az ország sorsát, könyveket adnak ki, munka nélkül ődöngnek, tanítanak és merülnek valahová, valamerre... Az idő egyre inkább az arctalan nemzedékek kialakulását és kihunyását segíti elő. Amíg annak idején konkrét költők konkrét munkálkodását minősítettem, nem kevés iróniával, arctalannak, addig ma nemzedékek soráról kell megállapítanom, hogy feltűnnek és eltűnnek, mielőtt az arcukat, arculatukat, felmutatni és elfogadtatni tudnák. Elfogytak a lehetőségek, a bátrabbak, vagy gátlástalanabbak, politikai szekértáborok szamarai után kötik a kordájukat. Nincs megfelelő napi kritika, nincs természetes belső kiválasztódás, nincs kellő figyelem és érdeklődés a legújabb törekvések és próbálkozások iránt. Itt már nem arctalankodás, hanem elarctalanítás folyik. Vannak, maradtak barátaim, társaim, egyikük-másikuk jelentős költői -írói művel immár a háta mögött. Ritkán találkozunk, megemelintjük a poharunkat egymás felé, és megyünk tovább. Lélekszétszaggató időket élünk... és nagyon-nagyon másként is írunk... 125
