Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2-3. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 14.)
rangú résztvevői között furakodva, a lábára léptem. A helyi újság munkatársaként lehettem ott, és voltaképpen véletlen volt, ami kettőnk között történt, de fájdalmat okozhattam neki, mert ingerülten és gyanakodva kapta rám szúrós szemeit. „Bocsánat” - mondtam. „Nahát!” - mondta ő és ezzel véget ért életünk egyetlen dialógusa. Eldicsekedtem ezzel debreceni szerkesztőségünkben is, de vesztemre, mert jó alkalmat kínáltam vele Mocsár Gábor kollegámnak, hogy szellemeskedjen a rovásomra. „Ezek szerint nagy lábon élsz... Nagy emberek lábán állva élsz.” Meg hasonlók. Azután Mocsár Gábor lett az, akit messze több okkal nevezhettünk Révai kedvencének. O utazott Moszkvába egy Révai által vezetett delegáció tagjaként, és úgy egymásba szerettek, hogy előbb a Győr megyei újság főszerkesztői székében landolt, mostanában pedig a belső harcoktól tépdesett Szabad Nép szerkesztőbizottságának a tagjaként képviseli Révai József, meg a Párt hasonlóan sztálinista érdekvédőinek álláspontját. Erőművész lógott a szeren az imént, a medve érkezése előtti mozzanatok egyikében és a fogaival tartott egy alatta himbálódzó artistát. Most ugrott be, miért volt olyan ismerős az arca? Úgy vicsorgott, mint Mocsár szokott nevettében! A kapuőrség átvizsgált, azután egy tiszt elvezetett az altábornagy irodájának előszobájába, ahol átvett a parancsőrtiszt. Formaságok után közölte, hogy az altábornagy elvtárs nincs az irodájában, ellenben „ezt” hagyta számomra. Méltóságos méretű, sárga borítékot adott át, amelyen vörös betűkkel izzott, hogy Szigorúan titkos. Alatta az állt: Szolgálati használatra! Külön felhívta figyelmemet a parancsőrtiszt, hogy csak zárt helyen nyithatom fel a borítékot, azután elbocsátott. Visszanyargaltam a szerkesztőségbe és a szobámba zárkózva felbontottam a vaskos csomagot.. Kilenc, géppel írott papírlap terült szét előttem. Piros, meg kék ceruzával áthuzigált, összefirkált oldalak voltak. Első pillanatban fogalmam sem volt, hogy mit látok. Egy kézzel írott megjegyzés kezdett eligazítani. A legelső gépelt oldal tetején azt a gyorsan firkantottnak tetsző szöveget találtam, hogy „ezeket kérem egybe dolgozni, és ne legyen több három oldalnál.” Olvashatatlan aláírás, amiből csak az volt érthető, hogy altbgy. Lapozgatva a papírokat, hamar kiderült, hogy háromszor szerepel ugyanaz. Háromszor kezdődik azzal a címmel, hogy Kedves elvtársak, tisztelt ünneplő egybegyűltek! November 4-e alkalmából elmondandó beszédvázlatok voltak. Nem tűnt ki, hogy katonákhoz, vagy civilekhez adresszáltan hangzik majd el. Sok hasonlóság volt a három dikció között, de nyilván egyik sem tetszett az altá- bornagynak, mert összefirkálta. És mert éntőlem várja azt, ami majd jó lesz. Telefonon szóltam be a főszerkesztőnek és két nap eltávozást kértem. Amikor kérésem oka felől érdeklődött, hirtelen ötlettel azt feleltem, hogy pár ordré, ami magyarul azt jelenti: parancsra teszem. 10