Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 12. szám - "Jó kávé nélkül nincs..." (Beszélgetés Szalay Istvánnéval, Editkével)
Gazdag Erzsi intézte a Forgó utca 1. szám alatti épületet az Életünk és az írócsoport számára. O ment fel Bors elvtárshoz (dr. Bors Zoltán lett a megyei tanács elnöke dr. Gonda György után), tegezte: „Édes fiam. Minden megyében van az íróknak, költőknek házuk. Csak Vas megyében nincs. Mi ennek az oka? Legyen.” Addig járt a nyakára, míg kiutalták nekünk azt a házat. Rendbe kellett tetetni. Addig öregek otthona volt. Együtt költözött az Életünk és az írócsoport. A ház teljes felújítását én szerveztem meg. Sellyéi Gábor tervezte, a megye és a budapesti írószövetség finanszírozta. Én foglalkoztam a kőművessel, a villanyszerelővel, a parkettással, a hidegburkolóval. Török József volt a művezető, minden hétfőn átjött, és megnézte, hogy halad a munka. Másfél év alatt készült el a felújítást. A stukkós mennyezetet meg kellett hagyni, akkor kakaóbarna és bézs színű volt. Mikor a házat átadták, bronz emlékplakettet kaptam a megyei tanácstól, Kiss Sándor alkotását, Bors Zoltán kísérőlevelével. A Forgó közi épületben a lépcső tetején a jobb oldali szoba volt az írócsoporté, a többi helyiség az Életünké. Az első emeleten volt a klub, ott tartották a lapértékeléseket, az író-olvasó találkozókat. Minden évben tavasszal jöttek Budapestről a pártközpontból a megyei vezetéssel együtt, és itt az első emeleti klubban értékelték a lap munkáját. Ezekre az alkalmakra mindig sütöttem egy kis fánkot. Amikor forró volt a helyzet, Pete Gyuri intett a szemével, és akkor bevittem a rumos, házi baracklekváros fánkot, elterelődött a figyelem, oldódott a hangulat. Hogy miről beszéltek, nem tudom, én főztem a kávét. Az Életünk nívódíjának átadásai is a klubban voltak. Minden évben volt valami gond. Idősebb Palatkás József készítette a dobozt diófából, Kiss Sándor az érmet. Vagy a plakett nem készült el időben, vagy a doboz. Megesett, hogy minden közlekedési szabályt áthágva robogtunk a Trabanttal a dobozért az Őrségbe, és mire visszaértünk a díjazott Kovács József főtisztelendő, aki legelőször írta a korona-tanulmányt az Életünkbe, már ott ült a szerkesztőségben. Aggódva figyeltük, mint beszélget Rácz János első titkárral, de nagy barátságban voltak. László Gyula professzor is kapott Életünk nívódíjat. Egyszer a szerkesztőségünkben tartott előadást a honfoglalás kori népvándorlásról, Zsennyébe mentem ki érte. A felesége elment öltözködni, és rám bízta, vigyázzak rá, amíg visszajön. Gyula bácsi öltözködött, de a festékállványán volt egy Terpentin feliratú üveg, amit egyszer csak meghúzott. Rögtön kapcsoltam, hogy házi pálinka lehet benne. Amíg a zakójáért ment, eldugtam az üveget. Mikor visszatért, összenéztünk, elmosolyodott, és azt mondta: Van másik! - kinyitotta a szekrényajtót, és a ruhák mögül kihúzott egy sörösüveget. Megitta, ami benne volt, meg is tette a hatását. A felesége mikor visszajött, leszúrt, hogy nem vigyáztam rá. Jöttünk vissza Szombathelyre a sárga Trabanttal, és Gyula bácsi olyan szívhez szóló előadást tartott a klubban összegyűlt óriási tömegnek a magyarságról, hogy ő maga is hangosan sírt, meg a jelenlévők is, különösen a nők, még Pete Gyurinak is potyogtak a könnyei. 86
