Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 12. szám - Kerti tagozat (Beszélgetés Ambrus Lajossal)
honfoglalás környékén még a Karakói ispánság nevet viselte. Egy olyan természetes, geográfiailag is, növényföldrajzilag is homogén kistájat jelentett, amely a vulkáni Nagy-Somló hegyétől a szintén vulkáni Kissomlyóig és a Ság hegyig, vagyis ahogy barátaimmal mondani szoktuk, az itteni Bermuda-háromszögig terjed. Sőt, ki is nyúlt némileg - egészen a Rábáig. Erdő, víz, magányos bazalthegyek - aprófalvak sokaságával. Ennek az ispánságnak kellős közepét rendezte észak-déli metszéssel az életadó Marcal folyó a maga tájrendező és útvonalakat meghatározó funkciójával; kapuja pedig a víz- és mocsár-menti Karakó volt. Kemenesalja különlegességét az is mutatja, hogy a magyar geográfiától kissé elütő módon e táj szinte mindmáig jellegzetesen várostalan vidék maradt; legjelentősebb mai települése Celldömölk is csupán az 1970-es évektől lett város, de semmiképp sem klasszikus urbs-ról, de még nagyobb múltú oppidumról sem beszélhetünk. Inkább falvakban és nemesi, kisnemesi kúriákban folyt az élet, és ugyancsak a környező nagyobb tájaktól elütően, errefelé sosem alakult ki jelentős méretű világi, de egyházi nagybirtok sem. Ez a kisebb körökben mozgó, önellátó helyi gazdálkodás és a hozzá kapcsolódó patriarchális életmód engem némileg emlékeztetett a régi, ideális, persze rég átalakult Alföldre - így köny- nyebb volt szellemi kapaszkodókat találni. De mindennek a tetején ott áll Berzsenyi bazaltsziklás alakja, az ő vulkanikus erőket idéző és az azokkal minduntalan disputáló poézisével, amellyel tanulmányaim és tanításaim során is találkoztam. Egy autonóm, de kozmikus és univerzális világ bontakozik itt ki - még akkor is, ha ehhez a poézishez némelykor nehéz hozzáférni.- Mi volt a kulcs, Önnek hogy sikerült közel kerülni Berzsenyihez ?- A megértéshez alászállások szükségeltetnek. Ez az egyetlen kulcs - elmélyülés, feloldódás gondolatokban, érzelmekben, a szellem bugyraiban. Aztán a saját belső világom felmérésében. És annak az állandó vizsgálatában, hogy egy költői világképet mennyire vagyok képes felismerni és kimeríthetetlennek értelmezni. Berzsenyi ennek megfelelt - olyan időtlen, sztoikus költészet az övé, amelyhez bizonyos lelki szálak is kötnek. Aztán persze a tárgyi környezet is inspirált: a táj maga, a fizikai jelenlét közelsége és a mítosz, amely Berzsenyiből árad. Emlékezzünk csak Hamvas Béla többször idézett nagyjelenetére Az öt géniuszból-. Berzsenyi és a méhes. Arról van itt szó, hogy az igazi művész minden élethelyzetben képes gyümölcsöző, alkotó kapcsolatot teremteni égi erőkkel, istenekkel, múzsáival vagy éppen saját démonaival. A jelenet a kemenesaljai méhes-házban zajlik - méhesben, amely az éber alvás színtere. És ahol- tegyük hozzá profánul -, a méhek szüntelenül nyüzsgő világában, monoton éneklésükben és munkadalukban, a zümmögés időtlen zakatolásban az ember a „nyári verőn” úgy általában és rendszeresen el szokott aludni. De nem úgy Berzsenyi: előbb közönséges szellemi tornaként Horatiust olvas latinul, majd épp Horatiustól ihletett ódáit kezdi csiszolni. Inspiráló összefüggéseket talál, gyerekkoron, ifjúságon zúdul át, szerelmeket és időket és tereket szólít meg és szellemi világokat kapcsol össze; bejárva minden ismert és ismeretlen zugolyát életnek és halálnak. Mindeközben csönd 67
