Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 12. szám - Pete György: A havi folyóirat felé
PETE GYÖRGY A havi folyóirat felé EGY FEJEZET A FOLYÓIRAT TÖRTÉNETÉBŐL (1977-78) Kultúrpolitikai közhelyek dialektikája A Kádár rendszer, a „puha diktatúra” ismert jelszava volt: „aki nincs ellenünk, velünk van” a korábbi, a rákosista „aki nincs velünk, az ellenünk van” újszövetségi citátum átfordítása ellentétébe. A Kádár-korszak torz logikája szerint ebben a jelszóban kívánták megfogalmazni a Rákosi-rendszerrel szemben a hatalom új, megváltozott jellegét. Dialektikusnak tűnt, annak is gondolták, és sokkal emberségesebbnek. (Ehhez járult az ÁVH feloszlatása, a XX. kongresszus antisztálinista határozatainak meghirdetése és főleg a kultúrpolitikában való alkalmazásának a látszata. Aczél és Kádár általi meghirdetése.) E dialektikus séma valójában alkalmazójára bízta annak eldöntését, kit tekint ellenségnek és viszonylag széles spektrumot, változatos eszköztárat biztosított a hatalom számára a manipulációhoz. „Nem tudhatom, hogy mikor lesz elég ok, előkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg” - írta a 30-as években József Attila, Az Aczél-i kultúrpolitika el is játszott a lehetőségek gazdag tárházával. A három „T” voltaképpen önkényesen, taktikai szempontból is használható gumi kategória volt, nem voltak éles átmenetek, sőt tulajdonképpen mindig speciális szempontok, időleges érdekek döntötték el, hogy adott időben, adott személy, vagy mű melyik kategóriába lett besorolva. Alapja ennek az ön- és közcsalásnak az volt, hogy az ún. „szocialista országokban” erőteljesen érezhető volt a hatalom mindenkori félelme a szellem bármely önálló, nem, vagy csak nehezebben ellenőrizhető, cenzúrázható mozgásától. A félős, ijedős, illegitim hatalom ösztönösen viszolygott mindentől, ami valamennyire is kívül állott rajta: független volt, szabad volt. Magyarországon pedig 1956 után különösen eltérő volt, más volt az irodalmi nyilvánosság szerkezete. Nálunk egy-egy könyv sokszor évekig feküdt el, komoly probléma volt az engedélyezése, gyakran csak a legfelsőbb szinteken dőlt el; addig nálunk - míg másutt nem - a „mindennapi szellemi élet” fórumain viszonylag gyorsan át tudott jutni a gondolat, és magában a működő folyamatban jelen volt, jelen lehetett egy-egy renitensebb eszme is. Mindennek a hátterében a speciális magyar tradíció és mindenekelőtt a forradalom előzményei és tanulsága állt. Na és az egész újabb és legújabb kori magyar történelem hagyományából kinövő sajátos „kádárista- jozefinizmus”. 48
