Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 12. szám - Lőcsei Péter: Emlékek, dokumentumok (Beszélgetés dr. Palkó Istvánnal)
száz forintnyi tiszteié tdí ja t kapnak, a főszerkesztő és a tcrrirükai szerkesztő valamivel többet — Nines ütközés a négy megye közös érdekeltsége és a szerkesztőség »szoinbathelyisége” között? — Elődeink azért indították el az Életünket — Palkó István vezetésével —, mert 1963. előtt csupán szórványosan megjelenő évkönyvek, vagy a felszabadulás évfordulóinak tiszteletére kiadott antológiák jelezték, hogy Eszak- és Nyugat-Dunán túl is szeretne részt venni az ország irodalmi életében. Az egyesített folyóirat-kiadás itt, Szombathelyen született; Vas megye volt a kezdeményező. 1969 előtt a résztvevő megyék mindenikében megfordultak a beérkezett novellák, versek, tanulmányok; ez a látszat-egyenlőség rendkívül megnehezítette a munkát Az egyes megyék szerkesztő-bizottságai továbbra is végeznek szervező és tehetségkutató munkát de mindnyájuk közös érdeke, hogy központilag szerkesszük a folyóiratot A . főszerkesztő egyébként nem Vas megyei: Győrből jött át 1969-ben. — Mind a négy megye a sajátjának tekint! as Életünket előfordul-e, hogy a minőség rovására engedményeket tesznek valamely írásnak azért, hogy egyik megye se legyen mostoha? — Legjobb szándékaink szerint kizárólag a művészi- szellemi értéktől függ. hogy mi jelenik meg a folyóiratban. Figyelembe vesszük a helyi érdekeket olyan értelemben is, hogy például Győr város fönnállásának hétszázadik évfordulójáról, s az ünnepi műsorokról tájékoztattuk olvasóinkat; cikkeket közlünk majd 1973-ban Székesfehérvár ezeréves fennállásáról is, vagy a Székes- fehérváron létesített alumínium-ipari múzeumról. — A múlt évben nagy port kavart fel az országiban az a hír, hogy a székesfehérvári millenniumi emlékmű-pályázat első díjas szobra helyett a második díjast kívánják fölállítani a városban. Miért nem foglalkozott ezzel az Életünk? — Azért, mert egyetlen székesfehérvári szerző sem vállalkozott arra, hogy az Életünkben szólaljon föl ebben a kérdésben. Mindenki, aki erről az ügyről közreadta gondolatait, a napi- és hetilapok publikációs lehetőségeit kereste. Az Életünk — kéthavonkénti megjelenésével — nem képes arra. hogy részt vegyen az állásfoglalásra sürgető és gyors megoldást kereső vitákban. — Mi az Életünk sajátos szerepe a magyar Irodalmi és kulturális folyóiratok sorában? — Talán neon tartalmában, talán nem hangvételében ad elsősorban sajátosat — bár ezt is szeretnénk —, hanem abban, hogy olyan írók műhelye, akik másutt nem juthatnak szóhoz. Hézagpótló szerepe van; növekedésre serkenti az észak- és nyugat-dunántúli írókat, művészeket. Ez az országrész mindig hálás befogadója volt az irodalomnak és a művészeteknek. De Berzsenyi óta nemigen működtek itt igazán jelentős írók és művészek. S ha mégis teremtek, akkor elszármaztak innen. Illyés Gyula, Weöres Sándor, vagy a fiatalabbak közül Simon István, Takács Imre szereplését a lapban azért úgy is tekintjük, mint szülőföldjük — közelebbről Rácegres- puszta, Csönge. Bazsi, és Rábasömjén —, vagyis mint a mi tájegységünk büszkeségét. Hadd említsük meg itt a pécsi Csorba Győző nevét is. aki gyakori szereplője az Életünknek. — Az észak-nyugati országrész arculata mennyiben határozza meg a folyóirat karakterét? — A felszabadulás előtt alig volt ipara ennek a vidéknek. Gróf Mikes János megyéspüspök mondta: „nem akarok Szombathelyen prolit látni!” Most mind a négy megyének több ipari fontosságú városa is van; Szombathely például könnyűipari központ. Sok érdekességet mondhatnánk a város, vagy tágabb körzetünk életéről. gyarapodásáról, a lakosság egészséges lokálpatriotizmusáról; szociográfiai, néprajzi közléseinkben szeretnénk erről képet adni. — A szociográfia ma úgyszólván hiánycikknek számit. Önök hogy állnak vele? — A Vas Népénél dolgozó munkatársak maguk is írnak szociográfiát, vagy részt vesznek a néprajzi és kultúra-törtfnet'i kutatásban. De az olvasókat főleg az a fajta szociográfia érdekli, amely valamilyen botrányt leplez le, valami pikánsát tálal. Ez a vidék gazdaságilag • • Megjelent az Élet és Irodalom 1972. május 13. számában. latom érdekeltségű" Jelenkorhoz! Mi egyelőre nem to- dunk kellő publicitást és méltó honoráriumot adni > a szerzőknek. — Az önök „érdekterületén”, Győrött. Sopronban, Szombathelyen, Marton vásáron. Fertődön és Tihanyban tartják az ország legjelentősebb koncertjeinek, zenei bemutatóinak nagy részét. Tudósít-e a szerkesztőség az előadásokról? — Eddig még_ nem úgy, ahogy szeretnénk. Pedig körzetünkben jelentős a népi zene- és tánckultúra is, például a szombathelyi Ungaresca, a győri Vasas Tánc- együttes. a soproni Nemzetiségi, vagy a Kapuvári Népi Együttes. Folyóirattá alakulásunk óta — tehát rövid két esztendő alatt — még nem tudtunk megszervezni rendszeresen dolgozó zenékritikusd gárdát Szakemberhiánnyal küzd az Életünk? — Tájegységünk egyetlen városában rács felsőfokú whumán"-értelmiségi képzés. Ezt nagyon megérezzük. Debrecennek, Szegednek nincs gondja az irodalmár- utánpótlásra az egyetem bölcsészkarának közelsége jóvoltából. A mi területünkön jelenleg négy főiskola van, de ezek mindegyikén tenmészettudómányos képzés folyik. A Szombathelyre került, pedagógia! felsőfokú intézet idővel talán segít helyzetünkön. Egyre inkább érezzük, hogy ennek a vidéknek szüksége van a szervezettebb irodalmi és művészeti életre. Az amatőrizmus talán sehol sem olyan élénk, mint Vas megyében. A Repülj, páva nemegy díjazottja került ki innen; Sárváron rendezik évenként a Diákköltők, Diákírók Országos Találkozóját. — Hogy gazdálkodik a művészeti rovat? — Az irodalmi rovatok között eleve fönnáll a fcon- kurrencia-harc: a vers, vagy a novella legyen kevesebb? Vagy a kritikákat ritkítsuk? Tíz ívnyi területen kelj gazdálkodni kéthavi anyaggal Végül aztán, legtöbbször a képszerkesztés sínyli meg a vitát; a vers valahogy mindig fontosabb a képnél... Mindemellett a képanyagra nem panaszkodhatunk: sikerült talán eléggé vonzó külsőt kialakítanunk az elmúlt esztendőkben, — Terveznek a szerkesztésben további újításokat? — A folyóirat külső formátuma, borítólapja nemrégiben alakúit ki. hosszas kísérletezés után. Ügy gondoljuk, hogy az olvasókat nem a gyakori változtatással, hanem az á hand ósággal, s legfeljebb a megszokottól való kisebb eltérésekkel nyerhetjük meg Rovat-rendszerünk is nagyjából véglegesnek mondható — közönségünkben kialakulhatott a várakozás, újabb számaink tartalmi és formai „tálalása” iránt. — Mit tesznek a folyóirat nagyobb népszerűségéért? — író-olvasó találkozókat, Életünk-estéket rendezünk fálüban-városban. mindenütt, ahol sikerül fölkeltenünk az érdeklődést. Ha meghívnak bennünket, mondjuk. Rá- tótra, vagy Osempeszikopácsra, örömmel fölkerekedünk. Jó emlékeink vannak az ilyen találkozókról. <— Mik a fő gondjaik? — A terjesztéssel van a legtöbb bajunk. Kétezer példánnyal indultunk; a múlt év második felétől a példányszám visszaesett másfél ezerre. S ennék az az oka, hogy a posta nem törődik a megfelelő elosztással: nincs közvetlen érdeke a kisebb példányszámú kiadványok terjesztésében. Sok helyen hiába keresik az olvasók folyóiratunkat; mégis nagyon sok a remittenda. Meggyőződtünk arról, hogy nem a keresletben van a hiba! A másik fő gondunk a honoráriumkeret kicsinysége. A megyék — elsősorban Vas megye Tanácsa — már sok áldozatot hoztak a folyóiratért. Nem lehetünk telhetetlenek — de ahhoz, hogy mi is a többi irodalmi folyóirathoz hasonló vonzóerővel hassunk a szerzőkre, nagyobb péMánvszámra, nagyobb honoráriumkeretre és jobb eloszlásra volna szükségünk. Nem ez az egyetlen folyóirat-szerkesztőség, ahol a postai terjesztésre és az alacsony honoráriumkeretre panaszkodnak. A folyóiratok ügyének országos rendezéséhez mostanában készítettek fölméréseket. Reméljük, megoldódnak az irodalmi és kulturális folyóiratok országosan jellemző gondjai. Alföldy Jenő
