Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 5. szám - Géczi János: Viotti - Tél

Kunsthistorisches Museumban vagy az Albertinában, illetve a berlini Gemälde- galerie-ben találhatók.

Fehér mesterként ismerik meg, annak nevezik, megszólítását kiérdemelve, bár amikor látogatást tesz Velencébe, mert dolga végett vállalkoznia kell a körülményes és hosszú utazásra, nem tűnik egyébnek, mint ügyes, koravén kamaszgyermeknek, aki nem hogy mesternek, de legénynek is aligha látszik. Leginkább inasnak gondolják, aki enyvkészítésbe gyakorolja éppen be magát. Velencében, Géniben, Nürnbergben, éppen ott, ahová a megrendelései nyomán, papírt készít, s ahová amúgy, hogy megbizonyosodjék áruja fogadtatásáról, emberkorú kíséró't fogadva maga mellé, elutazik.

Gyerekember tehát, sok kék szemmel, felnőtt akarattal.

Az élete ifjúkorát elérő Viotti Mór Aurél Ágostonnal akkor találkozik Jean- Jacques Rousseau, miután az olasz dallamnak a francia melódiával szembeni fölénye mellett tesz hitet, s emiatt nemzete gyalázása következtében hazahívják, hogy ügyét kivizsgálandó, bíróság elé állítsák. 1746-ban Rousseau az, akiről a művelődés-, filozófia- és irodalomtörténetnek semmi érdemlegest nem szokása följegyezni, nem tűnik elképzelhetőnek, hogy megírja majd az Értekezés a tudományokról és a művészetekrólt, az Értekezés az emberek közötti evyenlőtlensév eredetéről és alapjaink. illetve az Emil, avagy a nevelésrőlt. s végezetül majd a botrányos A társadalmi szerzó'désrólt.

Rousseau több mint teljes éve tartózkodik a vízen lebegő városban, Velencében, a francia követ mindenféle feladatot ellátó titkáraként. Nem nemesi származása miatt azonban a városállamban eltöltött idő egyes-egyedül megaláztatásokat és kínos szerelmi kudarcokat hoz számára; a léha követ ugyan elhalmozza munkával, de megfeledkezik a fizetségről; gürcölései során akad lehetősége a notabilitásokkal találkozni, de a társasági élet semmi jót nem tartogat részére. A nők inkább kíváncsiak kopott fehérneműjére, mint hanyag eleganciájával hivalkodó gallus szellemére. Hogy alsóruháját látják a teraszon, ahová száradni aggatja a mosónője, és megbizonyosodnak agyonmosott gúnyája létezéséről, egyre- másra arra a kellemetlen eseményre utalnak, amelyet jezsuita gimnáziumban ifjúként szenvedett el.

Az önmagát zenésznek, filozófusnak és írónak egyszerre tudó, ezért zenészként, filozófusként és literátorként tevékeny titkár három ember extravaganciája alapján igyekszik viselkedni. Negyedikként pedig ő az elegáns társaságokban az érzelmeit sosem kendőző Természetes Vadember. Aki a félvilági szalonokat magában rejtő, a lagúnák ólomszínű vize mellé letelepedett, gót és álgót palotákban ugyan esetlenül hat, de pártfogói riposztokra mindig kész. Az entellektüelek ezt is megbocsátják számára. így aztán ő az első, aki olyan intim ruhadarabról, mint a női fűző, említést tesz - és ráadásul mindezt a tényt, szelleme szabadsága bizonyítékaként, írásműbe rögzíti. Egyébként egyszerűen és hanyagul öltözködik: övéről leveszi a kardot, a gallérján aranycsipkét s lábán fehér harisnyát visel, hosz- szú hajat és szakállat növeszt, kerek parókát hord, ráadásul óráját eladja. Idővel örmény öltönyével kelt jókora meglepetést, egyszer-másszor pedig felháborodást. Olykor azzal, hogy fiúszeretőt tart.

72