Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 1. szám - Mánta György: A zsebpénz ára

rény, asztalfiók, kredenc üresen tátongott, a tartalmukat részint az asztalok fedőlapján, részint a padlón szórták szét. Somi leveleit, meg a férj üzenetét az asszony hálóingére dobálták, mely a felforgatott ágyra volt hajítva.- Itt várjon meg - utasított a nyomozó.

Amikor visszajött, az ágyhoz irányított.- Fölismeri azt a bizonyos írásos üzenetet, amit Váradinénak hozott?- Talán.- Próbálja meg.

Színlelve, hogy keresgélnem kell, percekig húztam az időt, majd előkotortam a papírfoszlányt Somi levelei közül.- Hogy került magához?

Mindent úgy adtam elő, ahogy történt.

A nyomozó koros fölöttese, amint a szobába lépett, suttogva, hogy ne halljam, beszámoltatta az alárendeltjét, azután hozzám fordult.- Maga Somfai Sándor?- Nem.- Tudja igazolni magát?- Persze.

Amint visszaadta az igazolványomat, a papírhalmazra bökött.- Szóval nem maga írta ezeket a leveleket?- Nem.- Azt se tudja, hogy ki ez a Somfai?- Fogalmam sincs.

Az idős férfi kézbe vett egy levelet, beleolvasott, majd a szemembe nézett.- Ebben például az áll, hogy Váradinét életveszély fenyegeti. Ehhez mit szól?

Homlokomon gyöngyözni kezdett a verejték.- Semmit. Csak ismételni tudom, amit már elmondtam.- Tehát fönntartja az elvtársnak tett vallomását? - mutatott a beosztottjára.- Igen.

Az idős férfi egy ideig még böngészett Somi leveleiben, azután újra a szemembe nézett.- Váradinét tudniillik meggyilkolták.

Osszeszorult a torkom.- Mikor...?- Mára virradóra.- És ki...?- Erre akarunk rájönni.

A foghíjas csigalépcsőn dübörögtek a vasalt csizmatalpak, a hátsó traktus felől megérkeztek a padláson kutakodó oroszok.

Az ezredes arca akkor változott lilásvörösre, amikor észrevett és megismert. Irgalmatlan ordítozásba fogott, széttúrta, majd összetépte Somi leveleit, azután rá se hederítve a magyar nyomozókra, parancsot adott két katonájának, hogy dobjanak ki ebből a házból.

96