Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 10. szám - Sarusi Mihály: Írók Almádiban (Részletek a szerző készülő Balaton-könyvéből)
hogy mennyire volt almádi is - milyen jogon kerül kis helyi irodalomtörténeti jegyzetsorozatunkba válaszolja megő maga: „Weöres Sándor karcagi költő... (ezzel)... talán nem is annyira az ő hovatartozását határozom meg, hanem a sajátomat”, írja Az együttleges szellem című, a nagykun székváros művelődéstörténetét föltáró könyvében. „Ez a világ közepe, nem Karcag!” - tör ki (háborús időben) a pesti korcsmáros- ból konyhai hússülésre gondolván Sánta regényében, Az ötödik pecsétben; mert, hogy, lám, nem csak Lajosnak Karcag a világ közepe. Hogy Almádiban effélét gondolt volna, aligha hihetjük. Pedig Körmendi korábban is járt minálunk: 1720-ban Veresberényben szőlőbirtokos az enyingi Körmendi Péter özvegye 3 kapásnak való darab földdel. Előtte, az 1600-as években már itt kapálhatta asszonya szőlejét Kermendi urunk... A „MAGYAR LUTHER" BERÉNYBEN A kelet-balatoni kálvinista hagyomány szerint Vörösberényben is szolgált Dévai Bíró Mátyás (1500-1545) hitvitázó és író, akit „a magyar Luther” névvel tiszteltek meg, s aki e tájt elsőként hirdette az egy igaz protestáns hitet a hun ivadékok nyelvén. A nemrég még Szárberényként emlegetett községben, melynek színmagyar bennszülött, a honfoglalás óta itt élő népe, ahogy tehette, átállt a magyar hitre. Hogy mennyire volt „magyar hit” a lutheri, majd a kálvini reformáció, valamelyest tán jelzi: 1700-ban német katonák foglalták el az újrakatolizálást vezérlő jézustársaságiak javára a herényi istenházát, hogy a kurucok szabadítsanak föl bennünket a labanc - fegyveres és lelki - uralom alól. A korral foglalkozó szakirodalomban így fogalmaznak: a (magyarellenes) német lutheránus öntudat magyar kálvinista öntudatot gerjesztett. Nemcsak Tisza-melléki (hunniai) keleten, dunántúli (Pannónia helyén lévő) nyugaton is. Másfelől közelítve, mint Zemplénben Kazinczy mondá: „Igyekszik a Pápista, de hasztalan”. „A templomban a reformáció kora óta sok nevezetes lelkipásztor prédikált. Mindjárt az elsők közt szolgált Dévai Bíró Mátyás, a reformátorok közül az egyik legmunkásabb és legbátrabb, akit nemcsak hatásának nagyságáért, hanem bátorságáért is neveztek kortársai magyar Luthernak” - idéz kálvinista szerzőt a falu katolikus plébános történésze, Horváth József Vörösberény története című könyvében. A hagyomány úgy tartja, hogy Dévai Bíró Mátyás 1535-ig szolgált Kádártán és a környező helységekben, Szárberényben is. A herényi magyarok által eredetileg Szent Márton tiszteletére emelt szentegyházban, melyet a földbirtokos (egyház) által betelepített, római hiten lévők szerettek volna elvenni tőlük. A történész lelkipásztor tudomása szerint nincs okleveles adat, amely igazolná a környékbeli kálvinista magyarok emlékezetét, ráadásul az idő sincs rendben: föltevése, hogy a reformáció e tájra csak Veszprém eleste, 1552-es török kézre jutása után ért el. Sziklay János 1932-ben kiadott veszprémi irodalomtörténetében ezt írja: „Kecheti Márton, 1534 óta veszprémi püspök, 1538-ban áttért az evangélikus vallásra s nőül vette Drugeth Antal leányát... Ezt a szégyent a káptalan úgy akarta helyrehozni, hogy még gondosabb szemekkel vigyázott e városra... Ennek a szigorú fel- ügyelésnek kell tulajdonítanunk, hogy a rendkívüli bátorságáért már a bécsújhelyi 42
