Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 10. szám - Csák Gyula: Háttér (Önéletrajzi részlet 12.)

- Őszintén sajnálom.

Zajongtak valamit az elöl ülők, és ezt úgy fordította le, hogy várják kollégiumi történetem folytatását.- Egyébként engem is érdekel - tette hozzá.

Ifjú ügynökünkhöz hajoltam és oroszul szótagoltam neki:- Ja büll szcsásztlivnüj tám. Já büll szcsásztlivnyik, patamu sto já znáty igyot tudá szcsásztlivnaja.- Reményem szerint azt sikerült mondanom, - mentegetőztem a tolmácsnőnek, - hogy én boldog voltam a kollégiumban, úgy is, mint Szerencseit. Teljesebb igazság azonban, hogy azért emlékszem úgy a kollégiumi évekre, mint a legboldogabb korszakomra, mert érzékelésem szerint a legnagyobb sötétségből kerültem hirtelen a legfényesebb világosságba.

Hozzátettem, hogy ennek a sötétből világosba váltó pillanatnak hosszú előtörténete van, és annyit adjon belőle tovább, amennyit jónak lát. Azt sugalltam ezzel, hogy bízom értelmező ítéletében. Tulajdonképpen hízelegni akartam neki.

Az előtörténet pedig úgy szólt, hogy a második világháború utáni földosztáskor, amikor életében először juthatott hat hold saját földhöz az én drága jó nagyapám, olyan boldognak láttam, mint azelőtt soha. Hetvenéves volt, én tizenöt, de nagyon hitt együttes erőfeszítésünk majdani eredményében. Abban az évben befejeztem a polgári iskolát és lekaszáltam egy hold búzát. Szabaddá lettem a teljes időben és teljes értékűen végzendő paraszti munkára.

Az én jövőképem azonban különbözött nagyapámétól, és a két remény nem teljesedhetett ki egy planétán. Hamar világossá lett számomra, hogy nagyapám hat holdján maradva, kasza, kapa nyelét markolva nem válhatok művelt emberfővé, nem emelhetem fel sem a népet, sem önmagamat - soha.

Gyötrelmes volt a felismerésem, és kegyetlen a döntésem.

Elszöktem otthonról, hogy szabaddá tegyem magam a Minden Lehetőségek számára.

Kétesztendős pokoljárás lett a büntetésem. Semmitlenként, hajléktalanként éheztem, féltem és fáztam. Vigaszom volt nyomorúságomban, hogy - mindenáron folytatni akarván tanulmányaimat -, beiratkoztam egy budapesti kereskedelmi középiskolába. Fél év múltán azonban kizártak. Tanulmányi elégtelenség, meg rengeteg igazolatlan mulasztás volt az ok.

Keserv kísért mindenfelé.- Mért nem ment haza? - tette fel megismerkedésünk óta első, kíváncsiskodó kérdését a kormányt markoló legény. Oroszul, persze, mert nem akarta igénybe venni a tolmácsnő fordítói segítségét. Talán illetlennek vélte, hogy ő munkát adjon a tolmácsnőnek. Az is lehet, hogy fejmosást kapott az éjszakai rumliban való részvételért és jobbnak látta, ha meghúzza magát. - Pocsemu nye időt damoj ?- Visszamehettem volna - bólogattam, hangsúlyt adva annak, hogy sokra értékelem a kérdést és a kérdezőt. Nem vettem észre mesélő lendületemben, hogy magyarul válaszolok. - Gondoltam is néha rá. Bizonyosan örömtől sírva ölelt volna magához nagyapám, amiként a tékozló fiút fogadta apja.- Das Verlorene Sohn! - emelte fel hangját a tolmácsnő. - The prodigal Son. Úgy is nevezik Jézusnak ezt a harmadik példázatát, hogy „a Biblia szíve”. Ez a har29