Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 10. szám - Csák Gyula: Háttér (Önéletrajzi részlet 12.)
Nyomatékosan kértem a tolmácsnőt, adja értésemre a sofőr óhaját. Úgy tett, mintha nem hallotta volna, ellenben közelebb hajolt hozzám és lehalkította a hangját- Mondtam én azt magának, ami Szegeden, Pécsen és máshol történik? Várjon. - Cédulát kotort elő a táskájából és közel vitte szemeihez. - Tegnap kezdődött Szegeden, azután mára átterjedt a járvány Pestre, Sopronra, Pécsre, Miskolcra és Debrecenre. Mindenhová, ahol egyetemek, főiskolák vannak. Ügy alakítják át ifjúsági szervezeteiket, hogy azok teljesen függetlenné legyenek a párt irányításától. A Szabad Európa Rádió szerint messzire mutatóak lehetnek ezek az események.- Egyetért ezzel a véleménnyel?- kérdeztem, és rögtön tudtam, hogy rossz a kérdésem.- Erről inkább maga tudhat véleményt alkotni. Engem jobban foglalkoztat, hogy növekszik a feszültség Lengyelországban. Szovjetellenes tüntetések vannak a nagy lengyel városokban, szovjet oldalon meg katonai mozgolódások. Harckészültség. Gomulkát akarják a lengyelek, a szovjetek meg nem. Az efféleség érintheti Bulgáriát, az itt élőket, engem is például. Könnyebben érinthet, mint a magyar diákok szervezkedése. Bár a politikai kártyákat rendszerint úgy keverik, hogy lehetetlen a pakliba látni. Minden zavaros. Tudja maga mi az, hogy troublewater? Nem tudja. Zavaros víz. Amúgy meg örökkön szükséges és ki nem vehető elem a politika vegytanából. Kínai barátunktól származik ez a magyarázat. S ő remekül úszkál a zavaros vizekben. Különleges ember. Magára nem tett ilyen hatást?- Semmilyen hatást nem tett rám. Oldalt billentette a fejét a tolmácsnő és a szeme sarkából lesett felém. Aprókat biccentett, mintha jelezni akarná, hogy pontosan érti elhárító magatartásom okát.- Előkelő szüleitől örökölt hatalmas vagyonát a kínai kommunista pártra hagyta. Mondtam én ezt magának? Azt feleltem, hogy lehetséges, de ami nem eléggé érdekel, hamar kimegy a fejemből. Hasonló vagyonfelajánlási históriát viszont ismertem a közvetlen környezetemből. Radó Istvánra gondoltam, a debreceni újság főszerkesztőjére. Kedves emberem volt. Ö közölte első írásaimat, amelyek a helyi kollégiumi életről szóltak. Amikor 1949-ben betiltották Rákosiék a népi kollégiumi mozgalmat, más bajok mellett engem az a következmény is sújtott volna, hogy megint utcára kerülök. Ezt megelőzőleg hívott Radó és felajánlotta, hogy munkatársi státuszt ad a lapnál. Kevés fizetést kaptam, de telt belőle lakbérre. Sok egyéb örömöm is fakadt az ottani társasággal való együttműködésből. Különösen tetszett, hogy homlokmagasságban beszélt velem Radó. Elannyira, hogy beavatott a házasságkötését övező, suttogva terjedt rejtelmekbe. Annak is szerét ejtette, hogy bemutasson menyasszonyának, aki nem csupán gyönyörű volt, de földbirtokot is hozott a házasságba. Ez az, amit a kiskereskedő szülőktől származó Radó a pártnak ajánlott. Nem tudom, hogyan adminisztrálták az ilyesmit akkoriban. Radónak mindenesetre üdvözült volt az arca, amikor ismertette velem közös döntésüket. Csak akkor tűnődtem el igazán a döntésen, amikor múlt héten, éppen a Kis Pipába indulóban, összefutottunk az utcán. 19
