Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 1. szám - Bondár Zsolt: Mindenki viszi át a szerelmet
napjainkban efelé tart a haiku) inkább mutatnak ilyen jelleget, ezeket kisajátítja a dilettáns irodalom, közismertek, sokat használtak lesznek, ezáltal pedig egyirányúak is, hiszen újra és újra ugyanazon háttértudásra mutatnak rá vele. Ezzel különösen meg kell küzdenie minden szerzőnek, mivel hogy így fejezzem ki: ha valami giccsé vált, az egyben elvesztette jelenlétét is. Kifejezőereje meggyengült, ha az olvasó szembetalálkozik vele, elsődlegesen nyilvánvaló, unalmas jelentések jutnak eszébe róla, amiket nehéz kizárnia a valódi adott jelentésből. Gyakorlatilag egy rendkívül erős sztereotípia keletkezik, amit le kell bontani a használhatóság érdekében. Akinek ez nem sikerül, az nem feszülhet fel a szivárványra, nem képes feszültséget okozni a már sokszor megtapasztaltban, csak még egyértelműbbé teszi a közhelyet. Végül tehát: a szöveg félelme nem létezik a giccsé válás félelme nélkül sem. Mindezt elsősorban nem azért fejtettem ki, hogy Nagy László alkotásesztétikájára irányítsam rá a figyelmet, bár kétségtelenül ez is szándékomban állt. Az sem véletlen, hogy egy szubjektív, nehezen megragadható tételmondatot állítottam az értelmezésem gyújtópontjába. Egyre nyilvánvalóbbá válik ugyanis, hogy az alkotás gesztusainak, a szerzői esztétikának, akár etikának vizsgálata elengedhetetlenné kezd válni egy-egy életmű, egy-egy törekvés kritikájához. Ma, mikor meghatározhatatlan minőségű kánonok futnak egymással párhuzamosan, amikor századnyi folyóirat biztosít megjelenési lehetőséget, mikor bárki íróként szerepelhet, ha másutt nem, internetes oldalakon, a véleményezés már nem állhat meg a kategorizálásnál, a bizonyított, „lehivatkozott” minősítésnél. Éppen a már kaotikussá váló, hatalmas mennyiségű elismert szöveg erősíti fel a bátor szubjektivitás iránti igényt. A szerzők ma már nem mérettemek meg olyan könnyen: válogathatnak a megmérettetés módjában, a róluk alkotott vélemények sokszínűségében. Ma az ismertséggel már könnyedén a figyelem középpontjába lehet kerülni, elismertséget egyre könnyebb szerezni, tisztánlátást viszont egyre nehezebb. Nyilvánvalóan alkalmazkodni kell az új helyzethez, új módszerek bevonása szükséges az ítélkezéshez, ezért is fontos felvállalni a morális problémákat, ezért is fontos állást foglalni olyan relatív kérdésekben, amiknél végső, biztos igazság nem létezik, és ami egyben saját viselkedésünkkel, magatartásunkkal kapcsolatban is igen provokatívan hat. Mindezek szükségességére sok minden utal, leglátványosabban talán az esszé műfajának igen gyors felértékelődése. Amennyiben pedig ez nem történik meg minél hamarabb, amennyiben a szöveg félelmének jelentőségét nem vállalják fel határozottabban, valóra válhat Pilinszky jóslata, miszerint előbb-utóbb a túlzott és meg nem rostált sokszínűségben megszűnik a valódi kiemelkedés lehetősége, és névtelenné, ugyanolyanná válnak a szerzők, akár a monumentális építmények munkásai, vagy a népdalok szerzői. Nagy László munkássága ennek elkerüléséhez mutat jelentősét - és ez az, amire elsősorban fel szerettem volna hívni a figyelmet. 87
