Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 9. szám - Tévéinterjú 2001-ből

- Hát, persze. De csak annyit, amennyit muszáj. Hadd forduljak egy vershez:

Közeledés

Áthaladsz egy sötét udvaron,

Törmelék, húgyszag, penészes homály,

Belépsz, tétován nézed a szobát, tépett függöny lóg az ablakon, az asztalon alma, nagy halom könyv.

Valaki egy hervadt orgonát hagyott ott,

A levegőben sovány szárnyat Kitölti a fájdalom,

A kilincs még kezedben,

Remeg ujjad, hűvös fém-emléke ébred,

Szégyen, mohón keresi szemed a másikat, Hirtelen megérted, hogy ez lesz az utolsó menet, Lerogysz, gyomrodba húzod fel térded.

Az egyik diákom el akarta olvasni a Papírvárost, és a Szabó Ervinből kivette a regényt, épp azt a példányt, amit végigjegyzetelt gyöngybetűkkel egy nő, a megjegyzései között a legenyhébb az, hogy te soviniszta, te állat, te hogy képzeled azt, hogy egy nő így viselkedik... Na, most ez lehet nagyon fontos reakció számomra. Ha valaki nekiáll, és a könyvet végigböngészi, akár feminista szempontból, akár bármilyen szempontból, az azt jelenti, hogy nem kell félnünk attól, hogy nincs olvasó.

20