Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 8. szám - Balázs Géza: Élet és nyelv
2 BALÁZS GÉZA Élet és nyelv ÖRÖMBESZÉD Az öröm, hogy beszélni tudunk, visszavezet bennünket emberré válásunkig. Az ősember számára sokféle öröm létezett: öröm, hogy meg tudta szerezni a tüzet (ekkor ugrált örömében, ebből fejlődött ki a tánc), öröm, ha elejtett egy vadat (ekkor először is ujjongott, majd habzsolt és táncolt, hogy ne legyenek felesleges kilói), öröm, ha megszerezte nőjét, vagy ha visszatért a vadászatból a férje (öröm a babus- gatás, a csacsogás, amiből kialakult az érzelemtelített beszéd). A nyelvhasználat is a vadászathoz, a tűzhöz, a tevékenykedéshez és a másik emberhez való kapcsolathoz kötődik. Az ember azért is örült a beszédnek, mert látta, hogy az állatok nem beszélnek (persze azért megvannak), de a beszéd, mennyivel ügyesebbé, hatékonyabbá tudja tenni az emberi életet. Az emberi beszéden érzett öröm olyan elementáris és nagyszabású volt, hogy egészen napjainkig fennmaradt, emberré válásunk fontos jelképe, ezért szeretjük és őrizzük. A beszéd legmagasabb foka, az író- és az előadóművészet a legutóbbi időkig érzékeltette ezt az örömöt. Hajókait, Mikszáthot, Móriczot, Illyést olvassuk, de mondhatnám Sánta Ferencet vagy Lázár Ervint is, ez az ősi öröm árad soraikból. A beszé- lés, a kifejezés színessége, boldogsága. Ahogy Gábor Miklós vagy Latinovits mond verset az élőszó áradásával, nem mond úgy senki - beleborzongunk, utánozni akarjuk őket, mondjuk is velük együtt, és újra meghallgatjuk; örülünk, hogy tudunk beszélni! így volt ez napjainkig. Mostanában mintha elveszett volna ez az ősi öröm. Talán túl sok a beszéd, és elegünk lett belőle. Talán túl sokat hazudtak, és megcsömörlöt- tünk még a szép szavaktól is. Nem hiszünk Jókainak, Mikszáthnak, Latinovitsnak, a szépen megformált mondatoknak. Az új kor hajnalán már Ottlik Géza, pontosabban az Iskola a határon főszereplője, Medve is felfigyelt erre: „A világ nem ért másból, mint a hangos, elnagyolt, durva jelekből. A látszatokból. Mindabból, aminek határozott formája van. Nagyot kell kiáltani, másképp oda sem figyelnek. Két szóból többet értenek, mint húszból; viszont százszor kell ugyanazt elmondani. Vagy jobb egy erélyes rúgás. Máskor megteszi egy kurta tréfa.” (Iskola a határon) A végigmondás, a végig-kifejezés, az önkifejezés szépségére utal az író. Olvassunk bele egy Jókai-kötetbe, nézzük meg, hogyan beszélnek szereplői: „Senki sem sejtheti, hogy én mit érzek. Egyedül ön, szeretett Hermine, lelkemnek képmása. Ha e házat el kellene hagynom, egyedül ön miatt vérzenék szívem; de ugyebár ön nem ítélne el engem azon esetben, ha a körülmények kényszerítenének, hogy e házat elhagyjam, ha talán azzal, kivel sorsomat összekötöm, a rideg elbujdosás sorsát is meg kellene osztanom? Hiszen mi lehet nemesebb hivatás, mint egy nőnek megosztani egy szeretett férj fájdalmát, szenvedéseit! Ez a legdicsőbb feladata egy gyönge női kebelnek, melyben legerősebbnek mutathatja magát.” (Az új földesúr) 66
