Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 8. szám - Papp Tibor: Műhely-forgácsok
csak a mindig nagy hasú, kopott aktatáskájának cipeléséért, hanem azért is, ahogy hihetetlen kitartással talpalt egy-egy francia költő után, hogy befűzze valamelyik magyar vers lefordítására. Nem értettünk viszont egyet az értékek megítélésében, a Garát is megkötő, a munkáját fékező tekintélytiszteletben. Mellesleg jegyzem csak meg, hogy nem szoktunk volt együtt vacsorázni vele. Folytatódik a jelentés: Tiszai fn ügynök „megismerkedett egyik kiállításon Papp Tibor párizsi lakossal, aki tagja a Magyar Műhely szerkesztőségének. Papp Tibor költő, s több verse jelent meg a Magyar Műhelyben. Szoros kapcsolatot tart fenn Gara Lászlóval, aki valamikor tanára volt Papp Tibornak.” Ez is légből kapott adat. Nem tudom, hogy Gara volt-e valaha is tanár? Fia lett volna is, engem sem a debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban, sem a Liége-i egyetemen, sem a Sorbonne-on soha nem tanított. A két háború között, valamint a második világháborút követő időkben cikkeket írt, újságíróskodott és fordított. Például May Károlyt ő tette át németből franciára. Irodalmi érdeklődésemtől függetlenül közvetlenebb kapcsolatom Garával abból adódott, hogy egy évig én is a Congrés pour la Liberté de la Culture-töl kaptam pénzt ösztöndíj formájában, s ennek fejében az expedíciós irodában 2-3 órát segítettem borítékolni, leveleket lezárni, felbélyegezni a postázandó küldeményeket stb. Itt találkozgattam néhány percre Garával, amikor valamilyen ügyben bejött a központba. Általában aznapi haragját öntötte ki elém, ugyanis hetente újabb és újabb haragrohamai voltak, mindig valamilyen személyes megsértettségből táplálkozók. Egyszer Szabolcsi Miklóst szidta, mint a bokrot, netán Boldizsár Ivánt vagy éppen Sipos Gyulát, máskor elhőzöngött azzal, hogy Illyéstől hozsannázó levelet kapott. Tiszai fn ügynök folytatja: „Papp Tiborral kb. 3-4 esetben találkozott, azonban nem sikerült a szerkesztőséggel kapcsolatot találnia, illetve Papp Tibor nem vitte el őt oda. (Ebből arra következtetek, hogy bizalmatlanok voltunk vele szemben, azaz egy szemernyit se rokonszenveztünk Tiszai fn ügynökkel. Miután kiderült, hogy ki volt ő: Gorilovics Tivadar, akinek többek között orosz csengésű neve (irracionálisán ugyan, de) fékezte az azonnali meleg kitárulkozást, összeborulást, tiszta lett a kép, miért voltunk bizalmatlanok. Sipos Gyula, aki még hazulról ismerte, kimondottan ellenségesen viselkedett vele szemben. Az, hogy ő ügynök is lehet, bevallom hősiesen, fel sem merült bennünk.) Papp Tibornak politikai tevékenységére vonatkozóan elmondotta, hogy jobboldali beállítottságú, s versei is ilyenek.” Még szép! Tiszai fn ügynök „Elmondása szerint a szerkesztőségben főleg olyan emberek dolgoznak, akik fiatalok, s 1956-ban mentek ki Magyarországról. A Magyar Műhely című folyóirat anyagi bázisát tekintve elmondotta, hogy a szerkesztőség tagjai és a folyóiratban megjelenő írók pénzzel támogatják a szerkesztőséget.” íme a bizonyság: anyagi lehetőségeinket ködösítő hadjáratunk sikerrel járt, ugyanis ebben az időben még kaptunk némi pénzt a Szabad Európa ösztöndíjprogramjának európai igazgatójától Metz úrtól, akinek funkciójából eredendően volt egy kis pénzügyi kerete önálló projektek támogatására. Egyik támogatott projekt volt a Magyar Műhely. Bárki hazai hivatalos személlyel találkoztunk, mindig hamar kilógott a lóláb: szerette volna megtudni, honnan jön a pénzünk s mennyi. A Magyar Műhely szerkesztőségében az volt az álláspontunk, mivel hazaiakat is közlünk s szeretnénk a jövőben is közölni, pénzügyi forrásainkat titkoljuk, ködösítjük amennyire csak lehet. Az igazság az, hogy a Metz úrtól kapott három-négy évig tartó támogatás után gyakorlatilag senkitől támogatást nem kaptunk, csak a szintén 48
