Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7. szám - Gál József: "Szeretnék a világosság része lenni"
Milyennek látja ma a hazai köztéri szobrászatot? Elsenyvedt. A millennium évében kicsit föllendült, azóta újra csend van körülötte. Mire való a köztéri szobrászat? Mi a célja? Többféle is van. Az egyik kétségkívül az aktuális politikai rendszer kiszolgálása. Ezt igazolja a rendszerváltást követő szobordöntögetés. Természetesen van ennél nemesebb dolga is: híres, példaadó embereknek emléket állítani, mert gyorsan felejtünk. Aztán lehet praktikus vagy esztétikai értékteremtés. Például „megold” egy építészetileg elrontott teret. De az ellenkezője is lehetséges. Egy szép téren idegenként „táblából” egy rossz vagy rosszul elhelyezett szobor. Emlékszem egyszer Pátzay mester mondta egy szép párizsi térre, amelyen véleménye szerint feleslegesen állt egy szobor: „Semmi baj! Majd megnőnek a fák és eltakarják a szobrot.” A politikát szolgáló szobrok - akár köztériek, akár nem - feladata nyilvánvaló. De mit szolgálnak a többiek? Öntudatunk ébrentartását. Talán figyelmeztet is, hogy ébredjünk, figyeljünk, mert nem akárkit ábrázol az alkotás. Most hirtelen a Győrben látható Ferenczy Béni csodálatos Petőfi-szobra jut eszembe. Nekem meg Varga Imre Radnótija, szombathelyi Derkovitsa. Miért „szálltak le" a földre Varga Imre és kollégáinak embereket ábrázoló alkotásai? Mert divat. Meg talán valamiféle populáris meggondolás is, hogy nem kell „fölemelni” ezeket a nagyszerű személyiségeket, hiszen így jobban „köztünk élnek.” Maga is leemeli szobor alakjait? Én nem. Gyerekkoromban belém nevelték, hogy tisztelni kell azokat, akik megérdemlik a tiszteletet. Sőt! Nemhogy nem veszem le, mostanában mintha magasabbra emelném az alakjaimat, mint régebben. Hadd lebegjenek csak jó magasan az emberek feje fölött, mint egy lepke, mint egy gondolat. Az emberek meg csak nézzenek föl rájuk. Talán ezért is szeretem nagyon a szombathelyi Magyar Lász- ló-emlékművet a Károli Gáspár téren, Rumi Rajki szobrát, az oszlop tetején a kicsi figurával. Alakjai nemcsak tradicionálisan magas talapzaton állnak, hanem a ma kevésbé divatos hagyományos irányzatot képviselik. Realisták. Miért maradt meg ennél a sok évszázados stílusnál? Látja ezen soha nem gondolkodtam. Tulajdonképpen élvezem is azokat a nonfiguratív festményeket, szobrokat, amelyek nívósak, de úgy veszem észre, mintha csak azért születtek volna, hogy valami ellen ágáljanak, a tömegből kilépjenek. 18
