Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 6. szám - Nyilasy Balázs: Miért szép a Kocsi-út az éjszakában?
bináció eleve visszafogott ritmikát ígér, s minél közelebb hajolunk a vershez, annál inkább érzékeljük ezt a visszafogottságot. A jambikus-trocheikus metrika határozottan tompított, s időnként egészen feltűnő „ametrikusságot” is konstatálhatunk a versben. „Az éj milyen sivatag, néma, / Milyen szomorú vagyok én ma” sorpárban a rövid és hosszú szótagok váltakozása egyáltalán nem rajzol ki metrikai képletet, a „Minden láng csak részekben lobban” sorban pedig a szintaktikai ritmus közömbösíti a spondaikus lejtést. Aligha véletlen, hogy a ritmikai-verstani elemzések terén oly alapos, igényes Király-monográfia is meglehetősen bizonytalanul nyilatkozik az 1909-es mű metrikájáról. „S a maga többnyire hangsúllyal - s nem időmértékkel - kihozott trocheikus-dachtilikus lejtésével s ölelkező rímeivel, határozott, kemény csengésű volt a vers zenéje is.” - írja a szerző.1 A metrikához hasonlóan visszafogott a Kocsi-út... ritmikája is. A strófák első és negyedik sorai, igaz, tartalmaznak bizonyos ritmikai erőt, de e hetesek - nem nehéz belátnunk - a nyolcasok, hatosok intenzitásával összevetve ab ovo gyengébb hatásfokkal tudnak csak működni, nem beszélve arról, hogy a költeményben a közbülső sorok „darabos” kilencesei tovább mérsékelik a ritmikai intenzitást. A versszerűség evidenciáját az 1909-es költeményben, úgy tűnik, nem is a metrika-ritmika, hanem a szótagszám-azonosságok, a strófába rendezés és a rímek szolgáltatják. A vers három kéttagú rímpárja azonban, ha más-más módon is, egyaránt korlátozott hatásfokú. A szállna-lárma rímpár szimpla asszonánc, a lob- ban-darabokban összecsengést a ragrím-jelleg fogja vissza. A néma-én ma összekapcsolás a maga tiszta, mozaikrím mivoltában kétségkívül érdekesebb, mint a másik kettő. Király István és Angyalosi Gergely talán e különösséget érzékelve tulajdonítanak „groteszk, elidegenítő, játékos” szuggesztiót ennek a rímpárnak.2 Észrevételükkel azonban nem értek egyet. A néma-én ma rím differencia specifi- cájának nem a groteszkséget, hanem a „szándékolt”, „nemtörődöm” sutaságot, ügyetlenséget érzem: a személyes névmás beiktatása redundáns-felesleges, az időhatározó szó pedig stilisztikailag „menthetetlen” szóismétlés, hiszen az első sor már pontosan jelezte, hangsúlyozta a jelen idejű pillanatnyiságot. („Milyen csonka ma a Hold”) A visszafogottság szuggesztióját erősíti a versbeli keret is; a strófák első és negyedik sorainak egybeesése csak valamiféle visszafogott Gestalt-érzékelést tesz lehetővé. Király István ugyan, mint már megidéztem, ezt az egybeesést „ölelkező rím”-ként tartja számon, de megfogalmazása nagyon is félrevezető. A három keretező sorismétlés (a „Milyen csonka ma a Hold”, a „Minden egész eltörött” és a „Fut velem egy rossz szekér”) ugyanis - bár kétségkívül szilárd rámát adnak a strófáknak és a versnek - ölelkező rímnek egyáltalán nem nevezhetők, hiszen a rím azonosság-másság élményéből semmit sem idéznek fel. S, tegyük hozzá, az igazi refrénhez sem hasonlítanak. Az itteni, mechanikusan keretező ismétlések szug- gesztiója egészen más, mint a Petőfi Sándor, Arany János által oly kedvvel alkalmazott, strófavégi, sorozatot alkotó, rímmel illeszkedő' (dinamikus, ütős, kiemelő, összegző, diszharmóniát enyhítő, harmóniateremtő) refréneké. (Beszél a fákkal a bús őszi szél..., Olaszország, A királyokhoz, Letészem a lantot, Fiamnak, Rendületlenül) A Kocsi-út az éjszakában, azt hiszem, tényleg a kopár szomorúságból formál poétikai teljességet. „Kell, hogy lett légyen benne valami vele született ösztönös érzék, nyelvnek és vérnek valami megmagyarázhatatlan azonossága. Egészen 85
