Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 6. szám - Pósa Zoltán: Úgy kell magának, miért nem vágta szájon?

- Nem bántottál - nevet. - Próbáld csak meg. Ugyan már, kisír belőled, hogy ha pénzed van, azt a munkanélküli segélyhelyen kaptad. Még hogy munkahely. Szaros pronyó vagy te is, mit játszod magad.

Józsi még az otthonról megmaradt ócska kockás flanelinget hordja. Viszonylag tiszta, kopott barna nadrágot visel, de ott az elöl kinyílt talpú bakancs. Ezért szúrta ki ez. Ezért hiszi, hogy ő is olyan segélyes. A villamos recsegve fékez.- Na. Ott a sarkon a kocsma - mutat ki a szíjasképű makacsul fenyegető barátsággal.- Nincs pénzem - mondja rémült, konokul Józsi. Remeg a hangja.- így dolgozol te? Legalább gyújtsunk rá.- Nem cigizek.

A részeg, imbolygó szíjas alak gyilkosán és lenézőn pillant Józsira, röhög, s egy hirtelen mozdulattal kikapja az átizzadt kék jegyblokkot a kopott flaneling zsebéből, majd leugrik a villamos nyitott ajtaján.- A kártyám - kiált sírósan Józsi. Ellopta a kártyámat.- Úgy kell magának, miért nem vágta szájon... szólal meg mellette egy fekete bőrbe öltözött középkorú alak. Lábán hegyes, drága csuka, kezében diplomatatáska. Rézcsatos, veres övén maroktelefon fityeg. Ugyanazt mondta, mint amit Lali is kérdezett tőle, amikor megtudta, hogy Terus a kárpitossegédhez jár. Józsi semmire sem gondol, feje üres. O is lepattan a villamosról, a csorbafogú még ott bambul, elszántan szembefordul Józsival, mint aki ezt várta. De látott valamit a tekintetében, amitől inkább sarkon fordult, s futna, de Józsi azzal a ronda, leffegőfejű bakanccsal rátalpal az alsó lábszárára. Reccsenés, a csorba felordít, s fejjel nekizuhan a már beindult, épp felgyorsuló villamosnak. Még egyszer utána rúg, fékcsikorgás...

S aztán csak áll. Két ember hátulról ráugrik. A csorba arccal az égnek fordult, habos vér jelenik meg a száján. Szeme meredten, kifejezéstelenül fennakadt.- A kárpitos... igen... megadtam neki. Ahogy Lali tanácsolta: vágjál bele egy ha- lefot este, a kertkapunál. Elvette, elvette... Terust, a kártyámat is - bőgi akkor is, tizedjére is ugyanezt a hat szót, amikor lefékez mellette a fakabátkocsi. A kékruhások hátracsavarják a kezét.- Akkor is rugdosta azzal a szörnyű, idomtalan nagy bakancsával, amikor már nem volt benne élet. Nem, nem volt felindulás, nem volt miért haragudnia rá. Csak incselkedett vele, nem is túl durván. Az a szerencsétlen, csak leimolni akart tőle egy fröccsre valót - így egy hosszú hajú, farmeros szemüveges fiú. Sápadtan dadog. A vele lévő megszeppent szőke lány helyeslőn bólogat.

Józsi, mint aki hirtelen kezdi megérteni, mi is történt, a villamos felé kezd mutogatni: ő, ő - hadonászik a bőrruhás irányába, de amaz éppen dühödten ordít valamit a füléhez tartott mobiltelefonba. Leteszi a fekete, szögletes táskát, bőszen gesztikulál, meredten bámul a nyitott ajtón keresztül, aztán elfordul, még mielőtt Józsit elvinné a szirénázó, kékvillogós autó.

70