Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 6. szám - Pósa Zoltán: Úgy kell magának, miért nem vágta szájon?

vanyító portásfülkéjében már egy helyi fiatal, göndör, szőke furkó ült. - Kihívta az új telepvezetőt, az is fiatal, erős, bajszos kölök: - Mit akar maga, tata - néztek végig rajta mindketten. - Inkább magát kellene védeni, semhogy maga őrködjék. Még hogy tata. Alig vagyok harminc is, de hát elhasznált az élet. Lali részvéttel bólogat, de látszik, hogy kevéssé figyel Józsi mondatonként előlökött együgyű történetére. A kinti budi előtt fekszik egy kidöntött fa. Rászoktak arra, hogy esténként vesznek vagy két lityi bort a kövér kocsmai kontrástól. Tudják, hogy a maradékokból önti össze, de nem finnyásak, így olcsóbb, nekik huszonötért méri literjét, a kocsmából ötvenesért két-két decit is alig kapnának. Ennyit még kibírnak minden este, gyöngébb piacos napokon is. Terus már úgy sem engedi az ágyához sátoros ünnepeken sem. - A helyedben megvárnám este azt a kárpitost, a seggedbe dugnád, olyan nyamvadt. Belé is nyomnám a halefot, na csak ippen úgy, hogy megkarcolja...

Az ellenőr már régen tovament, de ő még mindig hergeli magát. Ott van a jegy- blokk. A kártya. Ötszáz forintért vette a legutóbbi fizetésből. Nem hitte volna maga sem. Egy reggel elolvasott egy papírost, a Moszkva téri metró falára volt kiragasztva. Józsefvárosi udvaron keresnek éjjeliőrt. Bontásra, majd építkezésre. Józsefváros. Az valahol ott van, azon a téren is túl, amelyet négy oldalról kocsiút vesz körül és pádon alusznak a részegek napközben is. Ezt azért szekeresi korában nem hitte volna, hogy Pestnek majd a közepén is, több piást lát majd, mint falun, Kalapó tata bádogkocsmájában. Ott négy óra után még most is csak Adám, a vén fogatlan cigány koslat az utcán világtalan tántorgással.

Hirtelen beléhasít valami... Azon a téren fölszáll egy barnaképű. Közelről látni, hogy nem brazil. Már tántorog, fogatlan elöl, sovány, de jókötésű. Nem kellett volna úgy megnézni, mert máris melléje állt, dühös, nem dühös, hanem már-már gyűlölködő nyugtalansággal néz vissza Józsira, aki elfordul, de a gyomrában már érzi a különös kaparást, még jobban, mint amikor Dani úgy megalázta a ferihegyin

A villamos utcája mellett találta meg a hatalmas, félig már bontott régi házat. Tele téglával az udvar. Végiben rozzant kis ház, van benne ágy, mosdó, csappal. Még egy rozsdás lavórtartó egy csorba, lepattogzott zománcú lavór is, csak budi nincs sehol. Borostás, mogorva, hajlott orrú öregember fogadja. Bólint, de nem is fog kezet vele, már motyogva sorolja, ez is fogatlan. - A kisdolgát az udvaron is elvégezheti, de itt egy veder is. Tartsa tisztán. Szart nem akarok benne látni, de a földön sem. A budiszagra is algériás vagyok. A komoly vécézést úgy rendezi le, ahogy tudja, jobb, ha otthon. Reggel nyolckor kezd, két napig, aztán jön a váltás. Két nap múlva jöhet újra. Az öregnek már kell a munkaviszony a nyugdíj miatt, maga zsebbe kapja a pénzt kétnaponként reggel, tőlem. Papírok ohne.

Józsi már kétszer csinálta végig a teljes műszakot. Az öreg váltótárs kopott kék overálban jár, rendes képű parasztember lenne, ha nem volna veres az örökös ivás- tól, de amúgy elég kedves bácsi. Megsúgja neki, hogy napközben, amikor a munkások itt vannak, nyugodtan elmehet egy-két órára. Elvezette a sarki Tabdi borozóba, amely már hajnali négykor kinyit. Itt elvégezheti a nagydolgát, de illik fogyasztani is valamit. A bor sem drága, a hagymás zsíros kenyér egészen jó. Éjjel azért elég komoly veszély van, hogy el-ellopnak egy-egy táskányi téglát. Akkor azért jobb égetni a villanyt, meg figyelni, nehogy valaki odaálljon egy kocsival és elvigye az összes hóbelevancot, ami mozdítható.

68