Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 6. szám - Könyörtelen figyelem. Alexa Károly és Bokányi Péter beszélgetése Tárnok Zoltánról

lógiának a szereplőlistáját, amit együtt állítottunk össze, Isten tenyerén ülünk címmel 1980-ban, a résztvevők négyötöde ma is vállalható életmű tulajdonosa, ám itt éppen ő nincs jelen - csak mint szerkesztő. Ez már másfél generáció, ott liheg körülöttük és egy-kettejükben már magában is a „posztmodern”...

Előttem van viszont a Fiatal magyar prózaírók 1965-1978 című kötet, szerkesztette Kulin Ferenc, Akadémiai Kiadó, ugyanebből az esztendőből - mint „félhivatalos” kánon. Tizenhat íróportré. A legidősebb 1936-ban, a legfiatalabb 1948-ban született. Tárnok, akinek neve még utalásként sem jelenik itt meg, a kettő között, az utóbbi dátumhoz valamivel közelebb. Aktív irodalmi szereplőként ma már csak talán ha ötüket-hatukat említhetnénk. Az elszórt nevek között - de csak ott - Hajnóczy és Esterházyé. Még és már. Az előbbi túl van első két könyvén és már javában épül legendáriuma, az utóbbi Termelési regénye is 1979-es, de már évek óta „beszédtéma” irodalmi berkekben.

Ha valaki az újabb magyar prózát érdemei szerint és folyamatában számba venné, talán még az is meglepődne azon, hogy a „mi fiataljaink” első kötetei - Simonffyé, 1965 és Nádasé, 1967 - nagyjából egybeesik az általános epikai megújulásáéval, Mándyékkal, Mészölyékkel, sőt a „szocialista” epika új hullámával is. A kötetbe felvett írók zömének első kötete 1970-es és 71-es. Sőt a némi börtön és egyebek miatt megkésett erdélyi Bodor Adám is 1969-ben adja ki első könyvét, s neki - ott... - csak négy évet kellett erre várnia. Az életpályákat nézve jó pániknál: rádió, filmgyár, színház, külföldi ösztöndíjak... Ezek az első kötetek (és a megépülő karrierek) behozhatatlan előnyt jelentettek szerzőiknek a presztízslistákon az 1977-es Végjátékokkal szemben. Amin persze mit sem változtat az, hogy Tárnok „megspórolta” magának irodalomként azokat az alanyi kísérleteket, amelyek kortársai legtöbbjének első dolgait jellemezték: a „lézengő” volt az akkori pályakezdők metaforikus főhőse. Hogy „a gyerekről az ötvenes években”, meg „a történetírás nehézségeiről”, vagy a „szociográfiai”, „történelmi” és „mitologizáló” kísérletekről ne is beszéljünk. Tárnok kezdőként is pontosan az az író, aki ma.

És ha már a listázást említettem, hol van a listákról Kolozsvári Papp László, Hajnóczy Péter, Fábián László, Csalog Zsolt meg a többiek? Lista címmel egyébként szegény Kolozsvári Lacitól vettünk fel említett antológiánkba anno egy szatirikus nyelvi remeklést. Most a könyvhétre jelent meg posztumusz regénye - fog-e írni valaki róla? Hát a Távolodva címűről?

B. P. Tényleg érdekes ügy ez, mert dacára annak, amit korábban mondtam - a Ti nemzedéketek megszólalásaira oda kell figyelni — furcsa sorsú nemzedék ez amúgy irodalomtörténeti szempontból. Ez az a nemzedék, amely még tudna mesélni a XX. századról, de a „paradigmaváltás” új kánonja is e nemzedéktől indul, amely éppen a történetet, a hagyományos történetmondást rúgja szét. S a nemzedék alkotói mintaszerűen felelnek meg a feladatnak (elég, ha az Általad felsoroltak névsorára tekintünk), lesznek közülük a média által tupírozott Mesterek, mások életükkel és művükkel legendává, kultikus figurává válnak, s van egy olyan, ha úgy tetszik „alaprétege” a nemzedéknek - vélhetően minden nemzedéknek - amely csak úgy „egyszerűen” teszi a dolgát. Azt mondod, Tárnok kezdőként is az az író, aki ma... Ha a Távolodva kötet írásait olvassuk egy pillanat alatt megértjük a kijelentésedet: valóban nincsenek „formai kísérletek”, ilyen-amolyan elméletek farví26