Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 5. szám - Géczi János: Viotti - Tél

tekinthető, mint amely a néhai Misztótfalusi Kis Miklóst követve, annak nyomában lépkedve, átkerül Hollandiából a Duna medencéjébe. Attól, hogy életének második felvonása, azzal, hogy otthagyja a mélyföldön a saját múltját, s Erdélyben újrakezdődik, tart és ér véget egy halállal, még a saját csillaga nyomán saját végzetét kutatja fel. Ott lakozik tehát Európa keleti peremén, közel ahhoz a vidékhez, amelyről azt tartja, nagy értékű és könnyű súlyú prémekkel kereskedő népek lakják, odáig szalad nyugatról, s ha a rongyért, illetve hófehér termékei piachoz juttatása érdekében el is hagyja otthonát, átjárja, valami módon áthatja a nagyvilágot, és a fenyőerdőkkel elegyes lombosok, havasi levegők és birkanyájak után már sosem vágyik egyéb tájra.

De amikor a Nicolas Louis Robert által 1799-ben feltalált papírgép megdönti és fölváltja a papírmalmos mesterség régi kereteit, és megkezdődik a papíripar újdonatúj korszaka, a papírgyártás, Viotti Mór végérvényesen felhagy mesterségével, bérbe adja örökségét, a malmát. Tűnhet ez az Erdélyben élő és tevékenykedő mester kudarcának, ámbár maga nem tartja annak. Végtére, képessé válik egyetlen szempillantás alatt, röpke tapintás révén azonosítani azt a fajta papírt, amelyet a leveleihez kívánt használni. Amellyel egyébként először akkor találkozik, amikor Amszterdamban Misztótfalusi Kis magyar Bibliájának egyik könyvét, pontosan abból is a szépségesen zengő Énekek éneke verseit préselik. Nos, annak olyan a sűrű fonatú rézhálóval merített papírja, amelyre ő maga írni kíván, s a későbbiekben írni is fog. Örökké. Azzal a maga által készített hollótollfekete tussal, amely Hollandiából származik, és anyagában, miként a históriának is szokása, benne található a történelem minden színe, szaga és zamata.

A papírt önmaga is elő tudja aztán hamarosan állítani, először a Delft melletti, éjjel-nappal kelepelő papírmalmában, majd újjászületése után, s ez utóbbiak minősége Európa-szerte megbecsültté válik, ha már az Aldus Pius Manutius alapította, híres velencei nyomda és a vatikáni bíborosok iratokat évszázadokra elnyelő levéltára, közel hetven éven keresztül ugyanúgy rendel belőle.

Nem pusztán a levélpapír készítésében mutatkozik jártasnak, de a tus előállításához is megtalálja a forrást, egy delfti, jó száz éve alapított, gyarmatáruval foglalkozó, de a behozott nyersanyagot késztermékké feldolgozó céhtől évről évre megrendeli az íráshoz szükséges festék mennyiségét. És azt is ismeri, milyen jeges vagy égő szavakra ébred szüksége egyik-másik levélnek.

Éjszakánként szoktatja magát a csendhez, ezért Viotti Mór Aurél Ágoston saját, a háza népétől jól elkülönített szobában alszik. Azt nem engedi fűteni. Örökösen behúzottak a függönyök, behajtottak a spaletták. Viaszból formázott növénylevelekkel elegy, száraz virágkoszorú hever az asztal hatalmas közepén, alatta és rajta felgyűlik a levegőből kihulló piszok. A terjedelmes asztalon levélpapirosok rejtelmes dobozai és tintásüveg, a titokzatos lúdtollal. A lúdtollhoz keskeny pengéjű tolikés. A tintához többféle por. Az egyik hófehér, benne rózsaszirom törmeléke levendulavirág morzsáival. A másikban, ugyancsak fehér porban, csillámló lemezkék. A következő mellett egyetlen gyöngy, mélytengerből származó, talán ezért képes az örökös félhomályban is oly kíméletlenül fényleni, s az ezüstkalapács, amellyel az ugyancsak kézügyben tartott, odakészített márványlapon darabjaira zúzzák, de majd csak közvetlenül a felhasználása előtt.

85