Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 5. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 10.)
Amíg ott volt, hozzám fordult egyszer, ámde éppen az ő légkörétől elkábulva, nem vettem azonnal észre. Velem ülő kollega mesélte később, hogy amikor viszont figyelni kezdtem, elfordult, mintha már nem lenne fontos, amit előbb akart. S mindmáig nem is tudom, hogy mit akart. A körülötte nyüzsgő siserehad egyik buzgó tagja vállon bökött, hogy figyeljek, de a kapitány leintette. A kollegám szerint azt mondta neki: „Hagyjad, mert még zavarba jön, mint Adám anyák napján”. Akkorát nevetett ezen a sofőr, hogy majdnem kiesett a nadrágjából. Csapkodta a térdét, meg a kormányt és csak akkor hagyta abba a kacagást, amikor kimutatott egy út menti táblára, amely azt jelezte, hogy beérkeztünk Plovdiv külvárosába. Gyors és heves tanácskozás kezdődött a tolmácsnő és a sofőr között a közvetlen tennivalókról. Időnként bevonták a jegyzeteit elpakoló ifjoncot is. A tolmácsnő engem is beavatott a társalgás menetébe, amely főként arról folyt, miképpen gazdálkodjunk az idővel? Van-e értelme gyalogsétát tennünk az Óváros „bolgár reneszánsz” palotái között? Elzarándokoljunk-e az ortodox templomhoz, a zsinagógához, meg a két dzsámihoz? Avagy hallgassunk a sofőrre, aki ajánlja, hogy kocsin elvisz bennünket minden idegenforgalmi látnivalóhoz, aztán irány a vendéglő, az ebéd, mert így is késésben vagyunk. 30.- Nem tudom, hogy mihez képest vagyunk most késésben. - vonogatta vállait a tolmácsnő. - Igazán jól jött volna egy kis testmozgás. A fő baj azonban, hogy szép látnivalókat hagytunk ki. Ez talán egész Bulgária legszebb fekvésű helye. Átöleli a Marica folyót. Nem azért indultunk országos túrára, hogy csak a rázós utakkal ismerkedjünk. Karóráját nézegette és még jó ideig dohogott, grimaszolt, miközben a reneszánsz jellegű étlapot böngészte. Végül félretette és intett a pincérnek, s vele tárgyalta meg, hogy milyen ebéd készüljön, ami az én számomra is elfogadható, mégis tájjellegű. A sofőrék nem jöttek velünk. A fiatalember hitelesebben-markánsan bolgár ennivalókra vágyott, az idősebb férfiú azonban őszintén megvallotta, hogy drága nekik ez a vendéglő. A tolmácsnő nem is nagyon marasztalta őket. Nyilván külön pénzügyi kereteik voltak.- Nem is tudtam, hogy maga ilyen nagy futballista - jegyezte meg a bazsalikomos paradicsomleves közben a tolmácsnő. - Valamikor én is teniszeztem.- En úsztam - vettem át a szót. - Háton. De csak egészen kicsi jelvényt nyertem vele. Az is gyerekkorom idején történt. Tagja voltam viszont egy csapatnak, amelyben igazi nagymenők is voltak. Egyikük részt vett az ezerkilencszáznegy- vennyolcas londoni olimpián és hetedik lett száz gyorson. Egy percen belül úszta. Akkoriban még ritkaság volt. Megdermedtem, akárha tarkólövés ért volna. A tolmácsnő megriadt és faggatni kezdett:- Nem jó a leves? Aggódó pillantásokat vetett rám, s közben ujjain számolta, hogy a levest alkotó oregánó, a fokhagyma, avagy éppen a bazsalikom ártott-e meg? Kisvártatva összeszedtem magam és megnyugtattam, hogy finom volt a leves. 48
