Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 5. szám - Papp Tibor: Műhely-forgácsok
csőbe. Kétségtelen, hogy naivak voltunk, de ezzel együtt bomlasztottunk, vitatkoztunk, követeltünk, zavart okoztunk a hazai berkekben, jobban, mint bármely más nyugati magyar orgánum. A magyar irodalom értékrendjében nem politikai, hanem irodalmi oldalról támadtuk a szerkezet rozsdásodó rácsait, s az oly magabiztos irodalomtörténészeket megelőzve előtérbe helyeztük Weöres Sándort, Szentkuthy Miklóst, Erdély Miklóst, Kassákot és körét, behoztuk az irodalmi porondra a vizuális költészetet, művek hordozójaként a diapozitívot, az írásvetítőt, a videót, a számítógépet stb. A Marly-le-Roi-ban rendezett első műhely-találkozón, 1972-ben Mezei András, az Elet és Irodalom akkori főszerkesztő-helyettese hozzászólásában arról beszélt, hogy az És szerkesztőségében mindig kíváncsian várják a Magyar Műhelyt, mert úgy vélik, abból tudhatják meg, merre megy a magyar irodalom. Mezei András utólag elmondta nekem, hogy az eseményen jelenlévő hivatalos magyar konzul igencsak megrótta ezért, ugyanis nekik, hazaiaknak nem szabadna a Magyar Műhely jelentőségét és önérzetét erősíteni. Minket műhelyeseket mindenek felett az irodalom érdekelt, nem a politika - talán ezért nem voltunk elég éberek? Párizs, 2011. február 02 KÖNYVKIADÁS Belgiumban a lőveni magyar egyetemi kollégium lakóival liége-i diák lévén csak 1957 őszén kezdtem megismerkedni, amikor - autóstoppal közlekedvén - a két város közötti 70 kilométeres távolság már nem tűnt legyőzhetetlen akadálynak. A sok okos, nagyreményű, nálamnál általában idősebb diák között Készéi István volt a mindenki által elfogadott költő, aki a hétköznapi életben kicsit élhetetlen volt, a kimondottan ellentétes karakterű öccse, Imre, a helyi menekült magyar diákok szövetségének vezetője tartotta karban, őrködött fölötte. Liége-i diákszövetségi elnökként Imrével több ügyes-bajos dologban együttműködtem, így Pistával is gyakran találkoztam. Pista a kollégiumi magyar újság egyik szerkesztője volt, vele irodalomról beszélgettünk, semmi másról, csak irodalomról, erőnk szakadtáig. Nagyon tudatos költő volt, mintha évtizedek távolságából könyvlapokról olvasná, nézné, ami történik vele. Magatartása egy kis pesti levegővel permetezte be a New York kávéházat megidéző lőveni kollégiumot. Pistával közös nevezőnk, pártfogónk, páter Rezek Román, az Ahogy Lehet című Párizsban megjelenő magyar irodalmi folyóirat főszerkesztője volt, akit a Pax Romana összejövetel szervezői meg-meghívtak Lővenbe. A legnagyobb nagyok közül meghívott előadó egyik alkalommal Cs. Szabó László volt. Az akkor ötvenes éveinek elején járó elegáns férfi a híres, a XX. század első felében nemzedékeket átfogó Nyugatba illő előadása lenyűgözte a hallgatóságot. Az irodalmi mise végén, amikor már mi, költőtanoncok is megközelíthettük a nagy embert, Készéi Pista odament hozzá, és jó hangosan megszólította: Mester! Ebben a megszólításban benne volt a pesti irodalmi élet két háború közti glóriás költőket, írókat 31
