Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 5. szám - Gál József: Horváth János, a sorsfestő

déjébe, nagyon kedves, tisztességes emberek közé. Megszerettem őket. Akkor még nem volt teljes az áramszolgáltatás, így rendszeresen éjjel dolgoztunk, mivel ekkor csökkent a lakossági áramfogyasztás, és nagyobb lehetőség volt a termelésre. Este mentünk, reggel jöttünk, pénzt is kerestem, szükség volt rá, így hozzájárulhattam a megélhetésünkhöz, hiszen van egy ikertestvérem és egy húgom is. A pénz mellett bonokat is kaptunk, amit élelemre tudtunk beváltani a gyár saját élelmiszer- boltjában. Erre nagy szükségünk is volt, mert ez az időszak már történelmünk legnagyobb inflációs ideje. Nem napról napra, hanem óráról órára csökkent a pénz értéke.

A tanév kihagyása után bizonyára folytattad a megkezdett középiskolát.

Igen. Az iskola igazgatója, dr. Szólás Dezső'látta a rajzaimat, érdeklődött a munkáim iránt. Aztán segítséget kaptam tőle. Eljutottam Tóvári Tóth István festőművész szabadiskolájába, és kezembe adta Lyka Károly művészettörténetét. Ez akkor nagy szó volt, mert semmi hasonló kiadványhoz nem, vagy csak nagyon nehezen lehetett hozzájutni.

Ez még a háború utáni szabadművelődés lelkes időszaka, amikor új, ún. népi értelmiséget akart nagyon gyorsan a hatalom megteremteni. Elsősorban a kétkeziek tehetséges gyerekei előtt nyitották meg a főiskolák, egyetemek kapuit. Oly mértékben siettették ennek az új rétegnek (ők nem voltak osztály, mint a munkások és a parasztok) a kialakítását, hogy gyakran még az érettségi meglététől is eltekintettek, illetve úgynevezett szakérettségit tettek. Igaz ennek a fölgyorsított, a természetes folyamattól eltérő gyorsításnak évek, évtizedek múltán meglettek az áldozatai is. Te hogyan kerültél a Képzőművészeti Főiskolára?

A Tóvári Tóth-féle szabadiskolába - ez is a jó hírnek közé tartozott - megérkeztek a Képzőművészeti Főiskola tanárai, hogy tájékozódjanak a tehetséges festő, rajzoló fiatalokról. Az egyik látogató Domanovszky Endre, a Képzőművészeti Főiskola tanára volt, a másik nevére nem emlékszem. Megnézték a rajzainkat, s azt javasolták hogy - Patay László és én jelentkezzünk a főiskolára. Az érettségitől én is szívesen eltekintettem volna, de azt mondták, fejezzem csak be a líceumot, érettségizzek le.

Hogy érezted magad a főiskolán?

1950-ben kezdtem meg a tanulmányaimat. Ezek az évek politikailag nem a legnyugodtabb esztendei voltak a magyar történelemnek. Közérzetem, a politika oldaláról nézve - nem volt jó. A főiskola főtitkára egy Bíró nevű elvtárs, úgy tudom Rákosi testvére. O szabta meg, mi és hogyan legyen. Nyilvánvaló, hogy a szovjet módszert vették át. Szakmai szempontból viszont csak dicsérni tudom a főiskolát. Nagyon szigorúak voltak a szakmai követelmények, igyekeztek minél alaposabban megtanítani a mesterséget. Abban az időben a magyar képzőművészek színe-java tanított a főiskolán: Szőnyi István, Bemáth Aurél, Kisfaludi Strobl Zsigmond, Gábor- jáni Szabó Kálmán grafikusművész. Őket a hallgatók részéről nagy tisztelet övezte, olyannyira, hogy például a mesterek közül valakivel találkoztam a folyosón, örültem, ha köszönthettem.

16