Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 5. szám - Száraz Miklós György: Végső Dolgok
Az az angol férfi, mondta az öreg zsidó, talán kém volt. A brit korona ügynöke. Hogy mi dolga volt az ükapámmal? Ne kérdezze, fogalmam sincs róla. A magyarról, aki sosem jött el a csomagért, nem tud valamit? A halk madárpityegéssel teli helyiség egyik homályos sarkában megmozdult valami, majd a polcokon, öreg vaskályhák tetején tornyosuló könyvkupacokon lomhán előmászott egy makákó. Vén, okos kis pofáját felém fordította, aztán a gazdájára bámult, kitárta a karját. Az öreg odanyújtotta a kezét, felsegítette a vállára. A majom összekuporodott, elém tartotta a balját, melyben egy gránátalmát szorongatott. Vegye el, mondta a kereskedő. Heródes nem bizalmaskodó. A gránátalma langyos volt a majom mancsától. Megtapogattam, megszagoltam a gyümölcs fényes bőrét, mire az állat felhúzta ajkát, megmutatta sárga agyarait, és olyan hangot adott ki, mint aki átkokat szór, mielőtt a képembe ugrik. Nevet, mondta az öreg. Mindjárt meg fogja ajándékozni magát. Alig fejezte be a mondatot, a majom a pultra ereszkedett, egy háncskosárhoz araszolt, belekotort, olyan hangokat hallatott, mint egy kapirgáló kotlóstyúk, aztán felém nyújtott egy apró celofánzacskóban néhány koszos gyökeret. Vegye csak el azt is, mondta a kereskedő. Vérhullatófű. Hasznára lesz. Heródes majdnem ember, de azért mégsem az. így aztán sosem téved. A makákó ismét rám vicsorgott, felkapaszkodott a gazdája vállára, onnan a bronzszínű, súlyos függönyre, majd eltűnt. Az öreg hátat fordított, elcsoszogott, kisvártatva egy böhömnyi nagy könyvet a mellére ölelve bújt elő egy másik függöny mögül. Nyögdécselve helyezte a pultra, s szinte áhítattal nyitotta fel a monstrumot. Arról a magyarról nem sokat tudok, mondta, és drótkeretes okulárét biggyesztett kaukázusi orrára. Csak annyit, amennyit az ükapám bevezetett az üzleti könyvbe. Hosszú, hajlott, gyászkeretes körmét végigfuttatta a rubrikákon, megtorpant, majd olvasni kezdett. „Megint itt járt Moorcroft. Indiából érkezett, dolgunk végeztével letétbe helyezett négy könyvet. Egy magyar jelentkezik értük; lehet, hogy sokára. Tibet- ből jön, Alexander bégnek nevezi magát. Nem fizet, Sir William február 20-án százhatvankilenc évre kiegyenlítette a letétet. Ha senki nem jelentkezik, a letéti idő múltán erre tévedő első magyaré a csomag.” Az öreg rám pillantott, várakozóan nézett. Van kérdése, kérdezte végül. Van, feleltem. Miért százhatvankilenc? Miért nem százhatvannyolc? Vagy százhetven? Csalódottan vonta meg a vállát. Egyszerű, mondta. Moorcroft egy holland aranyat hagyott itt. Akkoriban kisebb vagyon. Az ükapám nyilván elosztotta az értékét az éves letét árával. Más kérdés? Mi az a vérhullatófű? O, derült fel az arca, a Chelidonium május! Láthatóan izgalomba jött. Ezer baj gyógyszere, ezer baj okozója. A tinktúráját használja. A következő7
