Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 3-4. szám - Győri-Nagy Sándor: Kultúrjelentések nyelviesülése: a hang és az érzet, a gyök és a képzet
inkból, de sokat az éveinkből.” Danilo Kistől a Holtak enciklopédiája és Lawrence Norfolktól az újabb keletű Lempriére-Lexikon a másik két utalt könyv. Az előbbi megrendítő novellaciklus térségünk újabb keletű borzalmairól (mintha Bodor Adám Sinistrájának volna előképe), a másik egy irdatlan méretű (ál)történelmi regény, a posztmodern historizálás népszerű darabja. A szótárregény viszonylag - de csak a nagyon is „rugalmas” értelmezés során - könnyen leválasztható, és ennél fogva tipologizálható szövegtestek halmaza ama valóban defmiálhatatlanul sokfajta, terjedelmesebbnek mutatkozó (persze: mihez képest? Nincs válasz.) szövegfajtáktól, szövegtípusoktól, szövegszerűségektől amelyek „mintegy” a regény és szótár közötti térben találhatók, ismerhetők fel, azaz jelölhetők ki. A posztmodern olvasás - ha éppen elfogadhatónak tartjuk ezt a metódust - aligha jelent mást, mint olvasói és ítélkező fesztelenséget. Úgy is mondhatnánk: az olvasó mint maga is látens szöveghalmaz szabad és programos átjárást engedélyez a befogadás során a már beépült és a most bekebelezendő szövegek között. Nem jelent ez még önmagában valamiféle értékrelativizmust, viszont óhatatlanul egybevág azokkal az elemi posztmodern felismerésekkel, amelyek a nagyszabású narratívákat aggállyal szemlélik, és amelyek a befogadást jelölik meg a műalkotás születéseként. Eme „átmeneti” szövegszerűségek hallatlan sokrétűségét elég egyelőre jelezni. Felmerültek tipologizálásukra és besorolásukra várva olyan műtípusok, mint a speciálisan szűkített szótárak és az írói szótárak általában, fel a kispróza gyűjtemények az anekdotáktól az egyperces novellákig, a legkülönbféle gyűjtések, tárgyuk szerint mitológiai, szólás, toposz, de nehéz lenne ellenállni egy borkatalógusnak vagy egy közmondásgyűjteménynek vagy akár egy ornitológiái összegezésnek vagy egy gyermekenciklopédiának vagy bárminek. Teoretikusan nem nagy a különbség, ha a gyűjtemény formalizált - az abc-hez vagy az időrendhez stb. igazodik -, vagy ha nem. Vessük elöljáróban tekintetünket - maradva ezzel továbbra is az irodalom berkeiben - az ún. írói szótárakra. Ezeknek is több fajtájuk van. A legismertebbek azok, amelyek egy-egy klasszikus teljes szókincsét dolgozzák fel, értelmező szótári technológiával és a jelentésváltozatokat a szövegkörnyezet megjelenítésével nyomaté- kosítva. Mi magyarok nem állunk valami túl jól ezen a téren - igazából három mű jöhet komolyan számításba, a Balassit, a Petőfit és a Zrínyit bemutató. Van Toldi-, Törökországi levelek- és Bánk bán- stb. szótárunk is. Izgalmasabb irodalmi szótárváltozat az, amit író ír. Nézzük Czakó Gábort, aki eddigelé három szótárt szerkesztett, igaz az egyik mindössze két szóból áll - megkettőzve és egyszerű szórendcserével. Ez a szótár az Éva Szótár. Én ? Te, Te ? En. Világkép és vallomás, a szerelmi költészet leglényegének posztmodern lírai darabba sűrítése. Amikor Czakó kiadta három szótárát egybekötve, egyetlen szónyi értelmezést fűzött ehhez: Életművem... Hogyan is értelmezzük a regényszerző, a novellista, a „rémmesé”-t (azaz: anekdotát) gyűjtő és a „beavatás”-t (az esszét) író gesztusát: kicédulázta Hamvas Béla életművét és a fontos szavakat abc-rendbe rakta és így nyomtatta ki. Nem más ez, mint a befogadásnak egyfajta különleges (és hallatlan munkaigényes) gesztusa. Egy hatalmas szövegtestből egy újat, karcsúbbat és áttekinthetőbbet, ám szükségszerűen újra- és átértelmezettet hozott létre. Nem szimpla tiszteletadás ez - az eredmény bizony egy új Hamvas-szöveg, csak a névadójának semmi köze nem lehetett hozzá. Ez a Ham184
