Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 3-4. szám - Pomozi Péter: A szabályos hangmegfelelés dicsősége és viszonylagossága

gánhangzó következik-e, h-1 vagy k-t találunk: magyar kéz - cseremisz kit ~ lív, észt, finn, karéi käsi - vöt äsi stb., de magyar hal (ige) ~ mari kol- ~ délészt kool- - finn kuol- stb. A germán nyelvekben, ahol nem is volt és nincs is magas-mély magánhangzó-illeszkedés, ott a k >h változás nem is ilyen környezetérzékeny!! Pl. latin comu ~ gót haúm ~ angol hóm - német Horn ~ olasz como és sőt a fiorentinóban sento.

E néhány történeti hangváltozás ábraszerűen összefoglalva (a p>f nélkül), a legnyilvánvalóbb területi hangváltozatokkal (variábilisokkal):

A történeti hangváltozásokat nyilak jelölik, ezen belül a kétvégű nyilak azon változási lehetőségeket, amelyek szinkrón területi változatok is biztosan lehetnek. Egy ilyen ábra természetesen nem lehet egyetemes érvényű, még az európai nyelvi arcában, sőt mi több, az általunk vizsgált nyelvcsaládokban is csak megközelítően pontos. Nagy kérdés a történeti változatok és a területi variábilisok viszonya, ennek vizsgálatához irdatlan nyelvi-nyelvjárási anyag feldolgozása, és dimenzionális nyelvszemlélet20 szükséges. A h - 0 pl. lehetnek területi változatok is (az északésztnek az egér Hr, a délésztnek hiir, a finnek hun, ugyanakkor e változás történetileg is adatolható a balti finn területen. Összefoglalva tehát a változás időben figyelhető meg, egy adott nyelvállapot változatai pedig térben. Előbbi diakrón, utóbbi szinkrón kérdés. Előbbiben az időtengelyen, az utóbbiban térben mozog a vizsgálat. Ezek az eltéréseik, de közösek lehetnek bennük, ismétlem, a variábilisok hangtani tulajdonságai.

Eddig a szabályos hangmegfelelések között csupa mássalhangzó-változást és mássalhangzó-változatot vettünk szemügyre. A magánhangzó-megfeleléseknél ugyanis még kérdésesebb „csak” történeti változási tendenciákat bemutatni: azt is mondhatnám, vannak olyan nyelvjárási (területi) hangváltozatok, melyek történeti hangváltozásként is adatolhatók. A történeti és a területi variabilitás a magánhangzók esetében tehát látványosan egymásba ér, azonos lehetőségekből „gazdálkodik”. Az ómagyar kor egy nagy magánhangzó változási tendenciája a nyíltabbá válás, de hasonló változások - egy fokkal nyíltabb vagy zártabb ejtés - területi változatokként a mai magyar nyelvjárásterületen is fellelhetők: -bó(l)/-bó'(l) ~ -bú(l)/- bú'(l); szép ~ szip, kér - kír, vér - vír. Ugyanez mondható a csend - csend -csönd, ember - ember ~ embór típusú ajakkerekítéses-ajakréses ill. zártabb -nyíltabb é-s ejtés szerint megoszló hármasokról is.

A Halotti beszéd és könyörgésben ezt olvassuk: mige zokoztia vola. Mármint torkukat a gyümölcs, mert oly keserű volt az íze. Ebben a mondattöredékben három

71