Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 3-4. szám - Pomozi Péter: A szabályos hangmegfelelés dicsősége és viszonylagossága
foglalkoztatott4 épp az előbb is idézett, korukat részben megelőző, előremutató nyelvrokonsági felfogásból következően megemlíthették volna a bizonyosan rokon nyelveket. Felfogásukból adódóan ez az esetleges előbb említett kontinuitásokat amúgy sem zárta volna ki. „nyelvünket csak azon korszakából kezdjük ismerni, midőn a magyar nép teljes erejére fejlődve mint polgárilag szervezett tekintélyes nemzet lép föl a történelem mezején. Sőt bármilyen messze képesek is fölvinni törté- netbuváraink a magyarok eredetét; ha minden kétkedés nélkül elfogadjuk is, hogy az avarok és hunok egyenes őseink, vagy hogy a kunok, besenyők, válók stb. oldalágú rokonaink: e tudomás nyelvünkre nézve alig nyújt némi segédforrást, mert nem bírunk tőlök nyelvemlékeket.”5 1.2. Szóhasonlítás és a nyelvi jel önkényes volta A szavak egybevetésében, eredetük kibogozásában kiemelt szerepe van a hang- és a jelentéstörténetnek, mely szükségszerűen felveti hang és jelentés viszonyának kérdését. Talán nem járunk távol az igazságtól, ha a szótár etimologizálási gyakorlatában a nyelvi jelek és jelelemek, különösen is a gyökök és a hangok jelentésének interpretálásában látjuk azt a kritikus momentumot, mellyel sem az újgrammatikus, sem a posztevolucionista6 történeti nyelvészeti paradigma nem érthet egyet. A modern nyelvtudomány számára Ferdinand de Saussure7 nyomán vált általánosan elfogadottá a nyelvi jel önkényességének, motiválatlanságának tana, hang és jelentés viszonya azonban örökzöld kérdés, mellyel az emberiség feltehetően igen régóta foglalkozik. Az ókori görögök híres phüszisz (nómosz) - thészisz vitája is ezt tükrözi. A vita magva nevek és dolgok (jelölt és jelölő) egymáshoz való viszonya. Flérakleitosz (sz. Kr. e. 550 k.) még azt vallotta, hogy a név elválaszthatatlanul kapcsolódik ahhoz a tárgyhoz, amelynek elnevezéséül szolgál. Démokritosz (Kr. e. 470-370) ellenben már úgy gondolta, a nevek szokás szentesítette megállapodás révén jönnek létre, és ezt részletesen meg is indokolta: egyes szavak többje- lentésűek, egyes fogalmaknak több elnevezése van (rokon értelmű szavak), szavak egymással helyettesíthetők, sok fogalomnak nincs is megnevezése. Arisztotelész szerint a nyelv konvención alapul, és szerinte még a hangutánzás sem feltétlen ingatja meg ennek helyességét, mivel a hangutánzó szavak nyelvről nyelvre mások, és mindig az adott nyelv hangrendszerén belül maradnak. Könnyen belátható, hogy ha végtelen számú jelöltet, ill. jelentést olyan jelölők írnak le, melyeknek hangteste az emberi hangképző szervek természetéből adódóan, nyelvektől függően 20-70 fonéma kombinációjából állnak, akkor maguknak a fonémáknak és az azokból épülő gyököknek* ab ovo fogalmi jelentésük nem lehet. A szótő, avagy gyök jelentése tehát nem az azt felépítő egyes hangok jelentésének az összege. Fia ez így volna, akkor nem lehetne hangváltozás, vagy területi variabilitás (nyelvjárási fonológiai jelenségek) a szó jelentésének változása nélkül. A mai gyümölcs nem jelenthetné ugyanazt, mint az Árpád-kori Halotti beszéd és könyörgés szerzőjének gyimilcs szava. Pedig ha a gyimilcs jelentésében be is állott valamelyes változás, hisz az Árpád-korban nem jelenthette sem az új-zélandi kivit, sem a banánt, de még az őszi- és kajszibarackot sem, akkor sincs annak, mármint a sárgabarack, őszibarack meghonosításának, ill. a banán és kivi elterjedésének semmi köze az ajakkerekítéshez és az i>ü, i>ö változáshoz. 66
