Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 3-4. szám - Bencze Lóránt: A tudás dinamikájáról, társadalmi-történeti-kulturális meghatározottságáról

szóló bizonyíték felfedezése már halálra ítélt, ritkán halnak meg szerzőjük előtt.”24 Vigyázzunk azonban, hogy erőteljes kritikám ránk is áll, személy szerint és erre a konferenciára is. Ennek a konferenciának a célja a hiányok pótlása, az elmélyedés és a tényeken alapuló disputa.

Vegyük tudomásul, hogy politikai és gazdasági diktatúra nélkül is keményen érvényesülnek a tudományos kutatás pszicho-szocio-kulturális korlátái és korlátozásai. Például, hogy a tehetségek születését nem befolyásolhatjuk. Vörösmarty, Petőfi és Arany berobbanó óriások, nem ismétlődnek. Jedlik Ányos és Czuczor Gergely unokatestvérek. Egyik erre, másik arra zseniális. Ismételhetetlenek. Ami közös bennük, hogy magyar bencés szerzetestanárok, mai szóval európai tudós elmék voltak. A nyelvtudományban is vannak időszakok, amikor nem születnek nagy tehetségek. A kicsik meg legföljebb csak hetvenkednek európaiságukkal. Klemm Antal 1949 utáni tudományos munkássága ládákban áll Pannonhalmán. Nem csak azért hallgat Klemm Antalról a magyar nyelvtudomány több mint fél évszázada, mert humán és társadalomtudományunk marxista, még mindig marxista, Klemm pedig mint bencés szerzetestanár, a „klerikális reakció” képviselője, hanem azért is, mert azóta sincs hozzámérhető tehetség, aki egymagában több finnugor nyelvet ismert alaposan, mint az összes magyar nyelvész előtte és azóta együttvéve. Klemm Antal esetéhez hasonló Juhász Zoltáné annyiban, hogy Juhász Zoltán higgadt, nyugalmat árasztó matematikai megközelítésével nem tudnak mit kezdeni sem a nyelvészek, sem a zenetudósok mindaddig, amíg meg nem tanulják, ha egyáltalán meg akarják és meg tudják tanulni, mi a Gráf-elmélet, mi a mátrix stb., és alkalmazni is képesek ezeket számítógépes elemzésekben.

Dionüsziosz Thrax (Kr. e. 1. század) ma is megszívelendően így határozza meg a nyelvtant, illetve a nyelvtanoktatást: „A grammatika, a költők és a prózaírók nyelv- használatából tapasztalati úton szerzett ismeret (gör. empeiria). Hat része van. Az első a pontos olvasás, kellő tekintettel a prozódiára. A második az előforduló költői fordulatok értelmezése [vagyis az adott irodalmi eszközök magyarázata], A harmadik a ritka szavak és történetek megfelelő magyarázata [mai szóhasználattal a kifejezéskészlet (stílus) és a téma ismertetése]. A negyedik a szavak eredeti jelentésének feltárása [etimológia]. Az ötödik a szabályszerűségek megállapítása [főként az analogikus szabályok kidolgozása]. A hatodik a költemények megítélése, valamennyi közül ez a legszebb ebben a művészetben” [vagyis az irodalom kritikai tanulmányozása, amely a techné/ars, művészet/mesterség].25 A nyelvtantanítás legyen ismét techné/ars, művészet és mesterség.26

Analógiám szerint a mai magyar nyelvtanok még mindig az euklideszi-galilei- newtoni világmegközelítésben leledzenek, axiomatikusak igyekeznek lenni, majmolják a természettudományokat. Át kellene lépni a nem euklideszi geometria, a Bolyai geometria világszemléletébe. Pszichológusok szerint a gyermek világszemlélete nem euklideszi, csak a nevelés, illetve a társadalom alakítja át eukli- deszivé a szemléletét. A nyelvtanoktatásban is át kellene térni a Dionüsziosz Thrax nyelvtanához hasonlóra, illetve a gyermek tapasztalati úton szerzett nyelvtani ismereteihez. Empeiria legyen a nyelvtanoktatás. Az empeiria nem passzív befogadása az ismereteknek, hanem aktív munkálkodás, a tanuló személyes felfedező tevékenysége. A nyelvtantanulás techné/ars, művészet és mesterség, amelyik magába foglalja a mai, szűkebb jelentésű nyelvtan mellett a szemiotikát, szemantikát, re33