Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 3-4. szám - Békés Vera: A Nagyszótár körüli kortárs vitákról tudományfilozófiai megközelítésben
„A CzF. nemcsak abban rendkívüli munka, - írtam, - hogy legnagyobb méretű befejezett szótárunk, de szófejtési eredményeit tekintve is zavarba ejtő. Hiszen a mai etimológiai kutatások fényében már nem olyan könnyű kimondani rá, - amit majd’ egy évszázadon keresztül hangoztattak - hogy ábrándos, délibábos bölcseleti elvekre alapozott szófejtései teljesen elavultak. Mindez arra kell hogy késztesse a kutatót, hogy felülvizsgálja a tudományosság és tudománytalanság hagyományos fogalmait. És ha azt találja, hogy a „tudomány előtti” nyelvészetet úgymond „filozófiai alapon” művelték, akkor érdemes közelebbről megvizsgálni, hogy milyen volt az a filozófia, amely alapul szolgálhatott akár az eredményes nyelvfejtegetéshez, akár a sikeres nyelvújításhoz.”2 Ezen a ponton összetalálkozott nyelvészeti, tudománytörténeti, tudomány- és nyelvfilozófiai érdeklődésem. Tudományfilozófiai tanulmányaimból már korábbról ismertem Thomas Kuhn tudományfejlődés-elméletét, melynek kiindulópontja, hogy a tudományok történetét, ha többnek tekintjük anekdoták és kronológiai adatok puszta tárházánál, és ha a kutatás forrásaként túl a szájhagyományon, magának a kutatói tevékenységnek a korabeli szakmai vitákból rekonstruálható történetét tekintjük, akkor mindez gyökeresen átalakíthatja jelenlegi tudományfölfogásunkat.! Az azóta már szerte a nagyvilágon nagy mértékben föllendült új szellemű tudománytörténeti rekonstrukciós munkálatok eredményei nap mint nap igazolják T. S. Kuhnnak ezt a föltevését. Ám még azok is, akik elfogadták ezt az újfajta nézőpontot, többnyire élesen bírálták Kuhn meta-történeti fő tételét. Azt tudniillik, hogy a tudomány története nem szükségképpen jelent egy távoli cél felé tartó folytonos, egyenes vonalú fejlődést, amely során tudásunk egyre csak halmozódik. Ellenkezőleg: ilyenfajta folytonosság és az ismeretek felhalmozódása csak az egyes korszakok meghatározó paradigmáin belül figyelhető meg, amikor is a rivális irányzatok művelői között mindazonáltal hallgatólagos egyetértés van arról, hogy egyáltalán mi képezi a tudományuk tárgyát, mi az érvényes taxonómia, és melyek a vizsgálódások során alkalmazható helyes módszerek. A korszakváltások történetét rekonstruálva viszont szembeödő, hogy olykor éppen az alapelvek (a vizsgálandó tárgy, a taxonómia és a módszer) tekintetében olykor egyáltalán nem tapasztalható ez a folytonosság. Ilyenkor is dúlnak heves viták, ám minthogy a vezérlő paradigmák által meghatározott osztályozási elvek radikálisan különbözőek, ezért már maguk az alapfogalmak is kölcsönösen lefordíthatatlanok egymás fogalomrendszerében, s a vitázó felek úgyszólván két malomban őrölnek. Ezt nevezi Kuhn a meghatározó paradigmák közötti összemérhetetlenségnek. Minthogy pedig az alapelvek kimerítő tisztázására rendszerint még utólag sem kerül sor, gyakori, hogy a különböző szempontok alapján különféleképpen szembenálló irányzatok álláspontjai összekeverednek, s a győztes irányzat képviselői visszamenőlegesen megteremtik a maguk eredetmítoszát, hőstörténetét, és megalkotják benne legyőzött vetélytársak - torzításokkal teli - képét is. S noha Kuhn paradigma-elméletét a természettudományok diszkontinuus fejlődésmenetének megragadására dolgozta ki, számomra nyilvánvaló volt, hogy ez a modell alkalmas a tudományok egészére érvényes összefüggések megragadására. Ennek segítségével fogalmaztam úgy, hogy a Nagyszótár a maga előfeltevéseivel együtt, beleértve a hangmetafizikát is, egy olyan paradigmához tartozik, amely az újkori racionalizmus (kartéziánus) paradigmájával szembeni küzdelemben szüle8
