Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 2. szám - Bokányi Péter: "Hódolat Berzsenyi szellemének"
Tündöklő forrás Hölderlin és Berzsenyi emlékének Már csak a rózsákkal beszélt a tübingeni kertben néha. Agyából virágpor szitált, szirmok közt szavak maradéka izent és Apolló nyila átszisszenve repült ragyogva tovább s egy távoli rokon fénylett s nagy tűzzel is a boglya Es nem a kis toronyban szólt, de pásztorok között a flóta, ha ködösen fölzizegett Niklán a berek álmos holdja. Már ott állt mind a kettő a kerek és nagyívű térbe, mit megálmodott a kor és túl szívünk s szemünkig érve fénylett és láttam is, magam, a porzók kristályos porában... Aludtam, szóltam is velük, mely oly üres, a sárga házban. S falat emeltem és tetőt arany vályogra rálehelve... A csontjaid ott voltak, - ó, kimondjam-e? - az én kezembe. És szóltam, mikor az urna lassan s az ég toliamig érve s benne e rózsák és a méhes forgott az isteni kerékbe, mely visz, de mindig egy körön! - Belőle ki? - Egyetlen útja, hogy teljesebben összehoz, mint a vizet a forrás kútja. Tündöklő forrás, így ragyogsz, világ!... Együtt és visszahozva... S lejegyzed azt is, ami ott izzott s ragyog a csillagokba.
