Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 2. szám - Péntek Imre: Egy a "régi jeles költők" sorából

Takáts Gyula írásművészete olyan, mint az általa birtokolt világ: természetes. Sorai úgy gördülnek, olyan ízzel, zamattal - ma is - versben és prózában, hogy szinte elolvadnak a „szájban”. Amikor erre a kis emlékidézésére készültem, újra forgattam köteteit, olvasgattam verseit, belém sajdult, talán többet kellett volna beszélgetnem vele. Jobban megismernem. De a fiatalság könnyelműsége azt súgta: ráérünk erre még. A változások elsodortak közeléből... Ritkán találkoztunk, csak a műveivel szólított meg. Azzal mindig. Ám találtam egy verset, ami illik az ünnepi alkalomhoz: Idézve újra őt.

„Alszik az idő és a vers vele érik, mint október hava... így lenne szép, ha így maradna és az ősz és az idő, akár a régi költők szárnya egy verset emelne át a mába, idézve újra őt...”

Avers Vörösmarty alakját varázsolja elénk, a fóti szüretből, de a kegyetlen elmúlás őt is „régi költővé” avatta (tán együtt poharaznak nagy elődjével a mennyei ivóban), versei viszont átemelődnek az örök mába, a magyar irodalom jobb részeként.

Hévízi asztaltársaság 1989-ben

57