Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 2. szám - Káplán Géza: Ragyog a távlat

magával. Az anyaggal! Szabó Lőrinc materializmusa bolydul: a tájrekvizitumok elemekként, elemi egyszerűséggel és erővel mondják önmagukat, nincs elbeszélő szerkezet, a vers-anyag önmozgása szerveződik költészetté: „S szívemre kötve / feszült az ég kanóca, s fent a nap / a hófelhős-fojtás alatt / fölrobbant, mint egy óriás gyutacs, / s köröttem minden szerte-sziporkázva / fénylett, mint új elem / e néma robbanásba.” (Fénylett, mint új elem). A második fedél valódi kincset rejt. Mennyivel erősebb lenne ez az életmű egy szigorú válogatásban! Mégis, jövedelmező a perifériák felfedezése, erősíti a centrumot.

Korszerűség? Bátran kell olvasni Takáts Gyulát, kitartóan, lehetőleg a rizling lángjánál. Olyan változatos stílus és formagazdagsággal élteti állandó témáit, motívumait, hogy mellette a célzott kis univerzumok elhalványodnak. A fiatal költő bölcselő versei még komolyságukkal, tempós dikciójukkal hívják fel önmaguk fontosságára a figyelmet, míg a modernitás alakzatait épp az 50-es, 60-as évek szürkületében dolgozza fel mintegy lényegi, poétikus ellenállásként. Ironikus népiesség: (Akkor lesz)\ izmos expresszionizmus: (Kirándulás); képversek, önirónia és önutálat kálváriája, sajátos Krisztus allúzió: (Lakoma) ; Kassák-szerű, hűvösen kolosszális prózavers: (Mesterek és gazdák); valami elképesztően frivol szürrealizmus, mely majd a latin-indián idegrendszer tékozló képzeletében bukkan fel, s kényszeríti száraz térdroggyanásra a Nobel-díj Bizottságot: (A nőstény Don Quijote). S így tovább, lehetne sorolni a poéta doctus káprázatos leleményeit. Riasztóan nagy költészet, a figyelem arányainak pontosan megfelelő. „Nem a madár! Szentség a szárny! A dal!” (Ismét csalogány); - ennyit a bukolika szűkösségéről. Erőpróba e változatosság a Heszperidák kénjén innen című ciklus saját fejlesztésű verstalálmányához, melyben majd a szavak egymás ajkán csüngve egymásból szólják a mondatot, a takátsi tárgyak a gondolattal együtt születnek újjá. A „Heszperidák” a végső tökély, a Csu Fu-versek előfutára, s egyben az érett, mindörökké modern Takáts Gyula-i életmű drámai őszikéinek nyitánya.

Korszerűség? Adódtak szirénhangok, akadtak hangulatkeltők a nagy megszállottság időszakában, melyek s akik a közéletiséget hiányolták költőnk tagadhatatlanul pamasszusi művészetéből, a nemtelen összehasonlításoktól sem visszariadva, régi barátok példáját, például Csorba Győzőét használva fel. Ám míg Csorba szűkszavú, a tárgyszerűséget a morállal társító költészete a verbalitásban teljes, a latinos szöveghitben, a kijelentések mértanában, addig Takáts egész, átszellemített anyagát mozdítja a szöveggel. Nem kijátszhatók egymás ellen.

A dráma, ami költői feldolgozásra vár a 60-as, 70-es évek Magyarországán, a hagyományos, mai szóval: fenntartható gazdálkodás és kultúra szándékos lerombolása. Nagy László tébolyult Zöld Angyalira egész ciklussal rímel Takáts Gyula őrült angyala, az ősburjánzás káoszát hozván a művelt földre: riasztó is, de az Egészt idéző is, a berki szellemiségtől nem idegen: „Ezek nem levelek, zöld ég feszül, / az őrült angyal ideje ez.” (S oly szép ez így). „Ezek nem levelek” - metafizikán inneni konceptuális megállapítás, látszat és valóság tudományossága, őstapasztalat: vagyunk az egyetemes sarjadás hitsorsosai. S aztán: A magyar Waste Land-ek, a precíz kétség- beesés verse, melyben Takáts Gyula az ellioti konstrukciót mintegy visszahelyezi a miglior fabbró, Ezra Pound alapjaira, a modernizmus kritikájának látványos, gu- nyorban élvezkedő futamai helyett a természeti fundamentum romlását artikulálja animális, eredő nyelven.

23