Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 11-12. szám - Balogh Robert: "Kiskörút, nagykörút..." (elbeszélés)

az eredeti elé lépett, olyan komoly arccal méricskélt, mintha nem csak az arányokat vizsgálná, hanem a kép mélységes, szimbolikus titka után kutakodna. Megfigyelte, hogy ilyenkor a látogatók is értőbb hangot ütöttek meg mögötte. Ilyen szavakat hal­lott, hogy a pasztellezés, a fény-árnyék viszony, és a komplementer színek, kompozíció aránya... Egy ilyen hangulatú késő délutánba lépett be egy nő. Fémesen kopogott a ci­pősarka, a férfi egyből felfigyelt a hangra, egészen másképp szólt, mint a nyugdíjasok kínai cipői, s úgy tett, mintha nem foglakozna vele különösebben, elmélyedt a fest­ményben, hümmögött, csettintgetett, a fogát szívogatta. Tudta, maradt még némi in­tellektuális kisugárzása, s hogy ezt a szituáció, a póz fel is nagyította, így néha fél szemmel a nőre pislantva látta, hogy ő is felvette a fonalat. A férfi úgy érezte, hogy si­került magára irányítania a nő érdeklődését, most már csak tennie kellett néhány el­mélyült mozdulatot az ecsettel, biztos volt a dolgában... A nő alig pillantott a festményekre, mintha csak a megfelelő pozíciót kereste volna arra, hogy kifürkéssze a férfi arcát. Percek teltek el így, míg a nyugdíjas csoport lassan tovább hömpölygött. A férfi úgy látta, a nő talán harmincas, talán kicsit idősebbnek is tűnt a koránál. A nő tartása határozottságot igyekezett tükrözni, de mozdulatai inkább érzéketlennek tűntek, és türelmetlennek is, nem tudott megnyugodni egyet­len festmény előtt sem, pedig a férfi szerint lehetett volna mit nézni. Némelyik kép egy négyzetcentiméteréből belvárosi lakást lehetett volna vásárolni. És ez a nő alig figyelt a képekre, sőt, ha mégis lecövekelt valahol, rögvest rángatózni kezdett a lába, vagy topogott. A férfi azon gondolkodott, ha egyből a lényegre térne, azzal elriasztaná vagy csak zavarba hozná-e a nőt, vagy igényel-e némi udvarlást is előtte. Bár az is lehet, hogyha elbizonytalanodik a nő, mit is akar tőle, akkor nemcsak hogy nem lágyul el, hanem éppen az ellenkezőleg: hisztizni fog, amikor gyanút fog... A vörösesszőke haj mindig is a gyengéje volt. Az elegáns, világos ballon, a vörös körmök, a minimál dizájnú kis szürke aktatáska és a szürkés kosztüm a hozzá illő körömcipővel... Hiába álcázta magát üzletasszonynak, ez a nő valóságos tankként át tudna gázolni bárkin - gondolta a férfi. És már látta magát, ahogy eltiporva hever a földön. Szerinte a nő csakis valami ügynökféle lehetett, üzletkötő, operatív igazgató vagy valami ilyesmi. Pár éves diploma, szolgálati autó, állandó feszültség és kielégítetlenség. Mindenesetre ilyenkor a restaurátorműhely már üres, ha egy negyedórácskára hátra mehetnének, kinek tűnne az fel zárás előtt ? A nő közelebb lépett a férfihez, majd félpercnyi bizonytalan tipródás után nem­csak hogy megérintette a karját, hanem szabályosan bele is csípett, és ugyanazzal a lendülettel megszólította. A férfi előbb csak meglepődve hátrafordult, köszönt, és lassan, fürkésző szemével válaszokat kezdett keresni a kérdésére: most akkor mi le­gyen? Belenézett a nő arcába. Ismerte az arányokat. Két háromszögbe tudná fog­lalni... A mimikái ráncok, a homlokán a szigorúság ránca. A szemének a színe ismerősnek tűnt. És ekkor megmerevedett a férfi tekintete. Bénultságot érzett. Meg­értette, miért hatott rá a nő. De már nem szeretett volna semmit, arra vágyott, hogy tűnjön el onnan a nő azonnal, de az mégis ott volt. Dühös lett magára, hogy kihí­vásnak érzékelte a nő jelenlétét. Leplezni igyekezett az érzéseit, de a hiábavaló igye­61

Next

/
Oldalképek
Tartalom