Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 11-12. szám - Zsávolya Zoltán versei
Balkézről is világszínház a világa, teátrális Globe Theatre. Luxusszállóban a Genfi-tó meredek partján, amerikai college-ban, máshol, számtalan helyen kíséri a boldogító emlék, új tapasztalat: akikről az asszonynak azt mondja, puszta képzelgésképek, de akiket valóságosan magával cipel a konferenciákra, ugyanúgy pisilnek, mint az óvodástárs. (Oda tehette a kezét...) Ha meghal, az Égi Budán Kosztolányi fogadja kanangyalként. Sétálnak majd a Logody utca még csodálatosabb hasonmásán, s a költőfejedelem azt mondja neki, ki tüntetőén: „F(i)aszkám, maga olyan, de oly megindító!” Az összeomlás álmai NÉMET BÖ|T, LENGYEL HÍD, TÁLJÁN Á | TAT 0SSÁG,MINDEZ BIZONY CSAK BOLONDSÁG. (Mészöly Miklós nyomán) Nem én vagyok az Isten - istenem! És mégis... Mégis! Talán. O, talán?! Mint rokkantsági újvizsgálaton ki átesik, és elbukik - nem homokkő, de mégis andezit -, úgy jövök vissza Elba szigetéről, de már az őszödi beszéd után... Szavaim: sziszegnek. Honjaim?: fogyaték! És Angyal úgy dúl fel, hogy viharba ragad; templommagas, megyényi hosszan elnyúló láthatatlan légűrje katedrái’. ¥t\\iő-Departement. Pokrócba bugyolált, öreg arcú férfi, szánon, végig a behavazott Lengyelországon. Versztáról versztát veszek le, ez a „mérték” (nyilván hogy szolga mimésziszre hajazzon), mely nyomomban üget, akár a morgó népség: farkasok. Hírem vivő kengyelfutó?, miszerint: e lőttem-fóldköröttem... (Vagy egy ideje, mióta tábornok vagyok, csak lövettem-föld.) 55
