Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 2. szám - Bokányi Péter: Az "elfelejtett magyar szobrász"

ágyazza bele a szerző az életművet és az egyes alkotások elemzéseit. Jóllehet a kortárs művészetelmélet uralkodó kánonjai többnyire gyanakodva tekintenek az életúthoz kötött műelemzésekre, életmű-feldolgozásokra, mégis hisszük, aligha kínálkozott más út a szerző számára, mivel e monográfia - mint fentebb jeleztük - többféle igényt hivatott kielégíteni. Alapvetően a szakmai igényt, vagyis, hogy Rumi Rajki István életműve elfoglalhassa az őt megillető helyet a 20. század magyar művészettörténetében, s egyben a közönség igényét is összehangolva a kötet célját a Rumi Rajki Műpártoló Kör szándékaival: azaz, hogy egyáltalán megismertesse Rumi Rajki Istvánt, az alkotót is olvasóival. De vélhetően nem is nagyon lehet Rumi Rajki Istvánról beszélni életének ismertetése nélkül: a vélt mellőzöttség, aztán a feledés gyökerei személyiségében is rejlenek, így a személyes életút tényei egyben az életmű sorsába és recepciójába is ágyazódnak.

Négy nagy fejezetre tagolódik Salamon Nándor könyve az életút és a művészi fejlődés kronológiájában. Az első egység a családot, a gyermekkort, a korai tanulóéveket mutatja be. Rum a szülőhely: Budapestre, Losoncra, majd Mocsárra, Apátfalvára vezetett a Rajki család útja. Losoncon kezd nyiladozni Rajki István tehetsége, 1896-tól díszítő szobrászatot tanult Csordás István szobrászművésznél. Tanulmányait Szegeden folytatta, építőipari iskolában kőfaragó segédlevelet szerzett, majd 1902-ben visszatért Vas megyébe, Szombathelyre, s szakmunkásként helyezkedett el. Első sikereit is Szombathelyen aratta: a szombathelyi ipari kiállításon az iparosok munkái közt ott voltak az ifjú Rajki István munkái, amelyekért elismerő oklevelet vehetett át. Itt, Szombathelyen figyelt fel rá - immáron Rajki önálló műhelyében - Giay Frigyes, szombathelyi ügyvéd, maga is műkedvelő képzőművész, s segítette hozzá ahhoz, hogy tanulmányait Münchenben folytassa tovább. Útja innen Párizsba vezetett, majd innen visszatért Münchenbe, s a 10-es években sorra jöttek a vármegyébe a hírek az ifjú alkotó sikereiről - az I. világháború kitöréséig, amikor Rajki István úgy döntött, hazatér Szombathelyre.

Ez az élettény indítja Salamon Nándor kötetének második nagy fejezetét. Küzdelem, beilleszkedés, otthonteremtés, kapcsolatépítés Rajki István közel 20 esztendejének a kulcsszavai. S a megrendelések: síremlékek, köztéri alkotások. Aztán az újabb iskola: Stróbl Alajos hívta meg „mesteriskolájába”, hogy képzését befejezze. A trianoni döntés után mint az „emlékművek mesterét” emlegeti Rajki Istvánt Salamon Nándor; az immáron újra Szombathelyen élő művész keze alatt sorra születnek a Vas megye több településén ma is látható emlékművek. Llősi emlékművek Rumban, a szülőfaluban például, Szentpéter- fán, Jákfán, a Kürtös Szombathelyen: a korábban megszerzett hírnév, a szombathelyi letelepedés, a családalapítás egyben vasi megrendeléseket is hozott Rajki István számára. Meg belső konfliktusokat: Szombathelyen élve úgy érezte, kiszorul a főváros vezérelte művészeti életből és a perifériára kerül, nagyobb művészi elismerésre vágyott. Sajátságos, hogy már ekkortájt mint „elfelejtett magyar szobrászt” emlegetik jóakaratú barátai. A Műcsarnok 1927-es tavaszi tárlatán azonban a kritikusok felfigyeltek Küzdelem I. című munkájára, s a fővárosi bemutatkozás visszhangja Szombathelyre is eljutott. Hasonlóképpen sikert hozott a Vízhordó című szobor is 1933-ban - s a megyei napilap ekkor is beszámol a szombathelyi művészről, aki „kámoni magányában” alkotja remekműveit. Végül 1935-ben Rajki István úgy dönt: Budapestre költözik.

36