Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 11-12. szám - Egy közelkép a karakói ispánságból
- Ehhez csupán annyi kell, hogy az ember képes legyen befogadni olyan értékeket- és azonosulni velük amelyek fontosak. Ráadásul Kemenesalja, Berzsenyi tája bizonyos fokig emlékeztet az Alföldre, geográfiájánál fogva is. Leszámítva a Ságot és a Kissomlyót, a két nagyszerű tanúhegyet, ez is sík vidék, történelmileg is bezárkózó élettel. Az emberek itt évszázadokig önellátásra rendezkedtek be, az élet, a gazdaság, a művészet is ezen alapult. Nem véletlen, hogy Kemenesalja két olyan zseniális írót adott az egyetemes magyar irodalomnak, egyben a magyar kultúrának, mint amilyen Berzsenyi Dániel és Weöres Sándor. Mindkét család a legtisztább kemenesaljai hagyományokat hordozta mind a gazdaságban, mind a kultúrában. De még a honszerelemben is. Ezt az eszményt Hamvas Béla jól jellemezte emlékezetesen az Öt géniuszban, és a legvonzóbb tájak egyikének festette Kemenesalját. Mint ahogy az is. Ha periférikusán is, de ide tartozik Nagy László és szülőfaluja, Iszkáz is. Különben dédelgetek egy elméletet, inkább talán gondolat-csírát, amely szerint Kemenesalja lényegében egy külön tájegység, külön sziget is volna. Különálló entitásként: sziget-kultúra. Területileg nem is Vas, de nem is Veszprém megye. Hanem - éppen most, a vörösiszappal fájó módon aktualizálódik a gondolat - egy olyan egység, amelynek fő folyója, az elpusztított, háborús apokalipszisként megélhető Marcal. Hogy ez a táj ennek a folyócskának a két partján szerveződött. Valaha régen, amikor még az egységeket nem az ember, hanem maga a természet alakította, tehát még a vármegye-szerveződések előtt, de már a honfoglalás után, ennek a tájnak Karakói ispánság volt a neve. Egy olyan természetes, geográfiailag is, növény- földrajzilag is homogén tájat jelentett, amely a Nagy-Somló hegyétől a Ság hegyig, vagyis a Rábáig terjedt. Ebben az egységben állnak három testvérként a legutolsó, legnyugatibb magyar tanúhegyek, a Nagy-Somló, a Ság és Kis-Somlyó bazaltkúpjai. A Marcal sík medencéjét ugyan a Bakonyaljáról elöntötte a zagy, de ennek az ispánságnak a közepén folyt tájrendező természeti jelenségként a Marcal. Mindenfelé erdő volt, az utak a folyók, patakok mentén alakultak ki. A tájegység különlegességét az is mutatja, hogy a legrégebbi magyar vidékekhez hasonlóan várostalan vidék ez. A környék legnagyobb települése, Celldömölk is csak az 1970-es évektől lett város, és hát egyáltalán nem a klasszikus értelemben vehető urbs. Inkább olyan piacos hely, amely egyben vasútközpont (volt) és hát vallási centrum, amely valaha híres egyházi zarándokhely volt. Inkább falvakban és kúriákban folyt az élet, és jellemző módon sehol nem alakult ki sem jelentős méretű világi, sem egyházi nagybirtok. Ez az absztrakció aztán némileg emlékeztetett a régi ideális Alföldre. így könnyebb volt szellemi kapaszkodót is találni. És hát itt van maga Berzsenyi, a környék mindenféle értelemben vehető reprezentánsa, akivel szó szerint szomszédok vagyunk, s akivel ugyan tanulmányaim és tanításaim során találkoztam, de az ő világába való elmerülés csak itt jöhetett létre. Ma is érvényes, autonóm és kozmikus világ bontakozik ki az ő költészetéből - még akkor is, ha ehhez a súlyos, néhol darabos, de zseniális poézishez olykor nehéz hozzáférni.- Mi volt a kulcs, Önnek hogy sikerült közel kerülni Berzsenyihez?- Nincs mese, alá kell szállni ebbe a világba. A táj, a fizikai jelenlét közelsége is motiváló és az a mítosz is, amely magából Berzsenyiből is árad. Emlékezzünk Hamvas Béla jelenetére - Berzsenyi és a méhes -, amelyben az a tiszteletreméltó, hogy a 9
