Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 11-12. szám - Ambrus Lajos: Portré felhővel
A castellinótól nem messze az egyik hegysor tövében akadt egy nevezetes szik- lanyflás - s a barlangbejáratból időnkénti rendszerességgel bizonyos köd-forma gőzoszlopok suvadtak elő. Persze nem bódorogtak az égig, de mindig úgy kígyóztak és lebegtek, kitartóan és kibillenthetetlenül, mint egy borús Beethoven-akkord, és mindenki jól ismerhette ezt a gyakori gomolygást, amelyről soha nem tudni honnét jön és hová megy. Tápláló forrásait nem ismerte senki, mert a hegy ugyan rémítő gyomrot, de lényegében teljesen ismeretlen bendőt takart. És eddig senki emberfia nem merészelte az alvilág setét titkait komolyan kifürkészni. Azt emlegeti a helyi szóbeszéd, hogy egy középkori vagy tán későbbi vándordeák, akit senki nem ismert közelebbről, egyszer csak vette a bátorságot, nekigyürkőzött és expedíciós túrára befelé vette az irányt. Ahogy elnyelte a barlang szája, soha többé nem látta senki. Odaveszett. A bevezető nyílás belseje némely helyeken, még a legbátrabb kísérletezők előtt érzékelhetően legalább tizenöt öl magasságú, de közvetlenül a láb elé nézni már az első lépések megtétele után sem nagyon lehet - a sétatér a boka körül gomolygó gőzzel vagy köddel van borítva. Olyan terepen vagyunk, mintha ismeretlen tartalmú puha paplanban kellene gyalogolnunk. A sziklabarlang kapujában viszont, s ezt kipróbálták már, egy erősen töltött, majd kilőtt fegyver hangja hosszú percekig tompa morajjal kereng a barlang feneketlen mélységeiben és kísértetiesen visszhangzik az ismeretlen és végtelen földalatti folyosókon, akár egy feneketlen kútba dobott labda, amely néha nekipattan valami kilógó téglának és gellert kapva tovább zuhan. Úgy, mint valami céltalan üzenet. Már a kapunál síri csend honol, csupán a barlang boltozatán függő nedves-pá- rás-csuszamlós kövek aritmikus csepegését hallani, és időnként egy-egy váratlan légvonat halálos lehelete csapja meg a kíváncsiskodók orrát, és még a szokásos barlangi futó-, vagy dögbogarakat, vagy más csúszó-mászó férgeket sem látni, mint egyéb barlangokban. A rendszeresen kifutó és felszálló gőzoszlopok tekeredéséből egyébként a helyiek halálos biztonsággal azt a következtetést szokták levonni, ezt viszont szent meggyőződéssel emlegetik, hogy „hamarost setét fergeteg fog a nyakunkba zúdulni”. Szóval a köd és ennek különös „metafizikája” mindig izgatta az Öreg Kutyát és már egészen fiatal kora óta számos felhőtanulmányt készített. Úgy tartotta, hogy ezek a szívós energiákkal a hegyormokat, óriási gránitsziklákat és a hatalmas jegenyefenyőket is befedő-átkaroló ködök és ködkámzsák borzongatóvá, egyben misztikussá transzformálják át saját képeink finomszerkezetét. „Mennyi finomság és micsoda mennyei éter!”, mondogatta szűkszavúan, ha nagy ritkán beszélhetnékje támadt. A havasi eredetű patakokkal-folyókkal szabdalt tájat különben mészkőszirt-övezet- nek mondja a geológia szent tudománya: a tarajos, csontfehérre hipózott mészkősziklák élesen elütnek a környezet radikális művészi csapongást nehezen toleráló geometriai vonalvezetésétől. Tetejüket lovagvárak, rablóvárak, sziklavárak, sasfészkek omladozó falai koronázzák - ilyen romok, olyan hadiösvények, amolyan titkos légyottok és költeményekben eldanolt asszonyszöktetések. Híres és véres szerelmi drámák, rituális véráldozatok sziklái; leszakadt, lerohadt stukkók-torzók, széthordott középkori palotamaradványok, faldíszek és rózsaablakok - spanyol és 4