Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 10. szám - Fenyvesi Félix Lajos: Vas István-napló

A hónap végére meghívott, látogassam meg otthon. Budán, vasárnap a Várkert 17. alatt. „Első emelet, jobbra - mondta halkan a telefonban -, megismered, ott a konyha, mindig nagy a csörömpölés.” Örültem, de meg is ijedtem. Alig ismertem, csupán a verseit, műfordításkötetének a bevezetőjét, néhány tudós tanulmányát fo­lyóiratokból. Gyors olvasásba kezdtem, antikváriumokban böngésztem, régi köte­teit kerestem. ★ Első kötetében, az Őszi rombolásban (1932) érezni a múltat, a távolit és a közelit egyaránt. És persze Illyés hatását. A Levél a szabadságról (1935) verseiben az ész a mértékadó hang, romantikus formákat hajlít a maga mértékére. A Menekülő mú­zsáról (1938) a későbbi jó barát, Weöres Sándor ír alapos elemzést a Nyugatban: „E költészet alaptulajdonsága a puritánság. Mestere a rímelésnek. Személyi és ál­talános emberi magány rejtőzik verseiben, az élettől kapott sebek, szerelem, család, zsidósors, szabadságeszme, Istenprobléma és vágyakozás.” Nagyon megszerettem a Római pillanat (1948) című kötetet: a régóta várt utazás írásai mellett ott van ed­digi fordításainak válogatása is. Első (sokat idézett) nagyverse: Nicolaus Cusanus sírja. A híres kezdéssel: „El­lentétek keresztezési pontja / Ez az egész világ, a végtelen sok / - Lényeiben, és mégis oszthatatlan / Egység. Az Isten is, az abszolút nagy, / Ki mindent átfog és az abszolút / Parány, melyet a legkisebb dolog / Magába foglal. Minden lény, egyed, / Ellentétek keresztezési pontja: / Az ember kis világa...” * A Hét tenger éneke (1955) című műfordításkötete érdekes olvasmány. Bizony, a ha­talom is beleszólt, hogy kit vessen papírra. Vergilius, Horatius, Villon, Janus Pan­nonius, Shakespeare, Moliére, Schiller, Rilke, Apollinaire mellett néhány szovjet köl­tőt is át kellett költenie magyarra. Pl. Scsipacsov lírai miniatűrjeit. Elképzelem, ahogy fölugrott szegény V. I., és átszaladt Piroska szomszédos műtermébe panasz­kodni: „Ezt nem tudom csinálni. Hallgasd ezeket a verscímeket: A takarítónő, A pártbizottságban, Úton a szovhoz felé....” A tizenhét év után megjelenő új, bővített kiadásban ilyen neveket találunk: Walt Whitman, Kavafisz, T. S. Eliot, Nelly Sach, Saint-John Perse... Időben és tér­ben is tágas ez a világ: az ókortól napjainkig, Európának sok országától Amerikán és Afrikán keresztül Ázsiáig. A névsor pedig káprázatos: csaknem száz költő: görö­gök, latinok, perzsák, arabok, angolok, franciák, oroszok, németek, spanyolok, amerikaiak, törökök - koruk és nemzetük legjobbjai. * A Megközelítések (1969) esszéi... A józan ész finom szövésű kritikái, portréi, hoz­zászólásai, Vajthó László tanár úr köszöntése. Bonyolult kérdésekről egyszerűen, közérthetően írni, a hatalmas tudásanyagot könnyedén, természetesen kezelni, az elméleti kérdéseket emberközelségbe hozni: ez V. I. módszere, legkitűnőbb esszé­íróink - s éppen a költők - hagyománya. * 1957-ben látott napvilágot az Elvesztett otthonok című kisregénye. „Egy történet következik ezeken a lapokon. Régi nemcsak azért, mert régen történt, hanem azért is, mert tizennégy éve íródott. Akkor már eljutottam abba a korba, amikor a költő­ket kísérteni kezdi a gondolat, hogy megírják önéletrajzukat.” 73

Next

/
Oldalképek
Tartalom